Élet-Stílus

A lángos meghódítja New Yorkot

Lassan már a hamburgereket is kenterbe veri a magyar specialitás.

A magyar „gyorskajának” hamar híre ment a Nagy Almában és mostanra már két helyen, a brooklyni Korzoban és az East Village-i Korzo Hausban is árulják. Méghozzá óriási sikerrel. A siker titka egyébként egyszerű: egy helyi gasztroblog bátran ajánlja a ropogós külsejű magyar specialitást hamburger helyett is, kizárólag sült sajttal.

A lángost, aminek Magyarországra érkezéséről többféle teória is létezik, persze nemcsak sült sajttal, hanem tejföllel, fokhagymával, sőt tejfölös-sajtos feltéttel is lehet enni, sőt akadnak ínyencek, akik lekvárt és porcukrot kérnek rá. És hogy egy gondolat erejéig visszatérjünk a hagyományokhoz is: a legvalószínűbb, hogy a lángost a török hódoltság alatt szereztük meg, de vannak olyan vélemények is, amik szerint már az ókori római időkben is ettünk lángost.

Nos, ha ez nem is, az az egy biztos, hogy a lángos a kenyérsütéssel együtt terjedt el. A két étel tésztájának hasonlósága sem merő véletlen tehát: a régi háziasszonyok ugyanis 5-7 naponta sütöttek kenyeret, és ezzel egy időben lángost is. Míg az előbbi a kemence hátuljában, addig a lángosok az elejében sültek, erre utal az elnevezése, amiben a „láng” szó bukkan elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik