Élet-Stílus

Hárs lett az Év Fája

Idén először nemcsak a legszebbet keresték: díjazták a fák „szuperhősét” is.

Magyarországon az Ökotárs Alapítvány jóvoltából, immár másodszor kapta meg az ország legszebb fája az „Év Fájának” járó elismerést. A zsűrinek idén se volt könnyű dolga, a számos versenyző közül összesen 92 fát juttattak a döntőbe, ahol már a közönség szavazatai döntöttek arról, ki lesz végül az első.

2011-ben a megtisztelő címet a felsőmocsoládi öreg hárs kapta: jutalma egy speciális kezelésre feljogosító utalvány lett. Mivel a magyar kezdeményezés szerves része az európai Év Fája versenynek, így a győztes lehetőséget kap arra is, hogy összemérje magát külföldi rokonaival.

A szuperhőst is díjazták

A zsűri idén külön jutalmazta azt a versenyzőt, amelyik a legtöbb tortúrát élte túl, vagyis a Hős Fát. 2011-ben egy ötvöskónyi fáé lett a cím, mert már többször került életveszélybe, de eddig még minden csapást túlélt.

400 évnyi élet


Így télvíz idején talán nem is véletlen, hogy épp egy hárs nyerte el a legjobbnak járó díjat. A rendkívüli életerővel megáldott fa – ami egy-egy esetben akár 400 évig is elél – jótékony hatását ráadásul az emberek is élvezhetik: a növényből készült tea remek szolgálatot tesz a nátha és a hurutos betegségek ellen, ráadásul fiatalító és testsúlycsökkentő hatása van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik