Élet-Stílus

Szépülni veszélyes

Olyan szerekkel biztosan, amik egykor gyógyszerként kezdték a pályafutásukat.

Pedig ma már a világ egyre több pontján – főleg Amerikában, de Európában is – egyre több olyan „gyógyszert” szednek, amik elsősorban nem gyógyítanak, hanem esztétikai hibákat javítanak. Például jók kopaszodás ellen, vagy őszülésre, kisimítják a ráncokat és sűrűbbé teszik a szempillákat.

A szépséget hajszolva ettől függetlenül nem árt belegondolni abba, mégis megéri-e. Sokan ugyanis hajlamosak elfelejteni, hogy minden kémiai kezelés – így ezek a szépítőszerek is – mellékhatásokkal járnak, amik az esetek egy részében egyáltalán nem kellemesek. Vegyük például a botoxot. A ma már megkerülhetetlen ránceltüntető, bőrfeszesítő csodaszer pályafutását néhány éve még kifejezetten a szemeknek készült görcsoldóként kezdte.

Mintegy mellékesen derült ki, hogy használat közben csökkenti a szem környéki ráncokat is, ez pedig éppen elég volt a szépségiparnak. Csak miután tömegesen használni kezdték a szert, kezdtek komolyabban a mellékhatásokkal foglalkozni, amiből a botox esetében szép számmal van. Ezek közül csak az egyik, hogy az arc hatására elveszíti az érzelmek kifejezésének képességét.

Hasonló karriert futhat majd be a prosztatamegnagyobbodás elleni hatóanyag, ami hamarosan az őszülés megelőzésére kitalált pirulában éledhet újjá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik