Élet-Stílus

Egy ruha, ami megvarrja saját magát

Az intelligens műanyag laborkörülmények között már egész szép eredményeket produkál.

Noha az anyag még messze nem tökéletes, a mostani eredmények mindenképpen bizakodásra adnak okot – mondta el a skandináv kutatócsoport vezetője, Susie Jahren. A szakember kollégáival már évek dolgozik azon az anyagon, ami hosszú távon forradalmasíthatja az általunk ismert anyagok tulajdonságait.

Többek között egy olyan poliuretánon is – leginkább az esőkabát anyagához tudnánk hasonlítani – aminek szuperképessége, hogy a felületén keletkezett, egyelőre csak néhány miliméteres szakadásokat saját magának befoltozza. Az intelligens anyag titka a mikrokapszulákban rejlik: ezek a vágás hatására kiszabadulnak a szövetből és a levegővel érintkezve újra megszilárdulnak – ezzel pedig mintegy betömik a keletkezett rést.

A kutatók szerint a technikával nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben akár egy olyan műanyagalapú borítást is készíthetnek, ami megóvná a fémeket a rozsdától. Igaz, ahhoz, hogy tömegesen használni kezdjük, előbb megoldást kell még találniuk arra, hogyan bírják működésre az anyagot nagyobb sérülések esetén, illetve vizes környezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik