Élet-Stílus

Édes élet: a csokievők kedvesebbek

Különös kapcsolatot fedeztek fel az ízlés és a személyiség között: az édesszájúak sokkal barátságosabbak.

A világ legjobb kísérlete: különböző ételeket, köztük csokoládét kínáltak önkénteseknek és megfigyelték őket. Azok, akik inkább a csokit választották más, nem édes étellel szemben, maguk is kedvesebbek voltak. Hajlamosabbak voltak másokat segíteni, önkéntes feladatokat vállalni és általában is barátságosabban viselkedtek. A kutatás során arra is ügyeltek, hogy megkülönböztessék az édesség kiváltotta jó közérzetet a valódi kedvességtől.

Érdekesnek találták a kapcsolatot az édes íz és aközött, amikor édesnek neveznek valakit: „Meglepő, hogy a segítőkész és barátságos embereket édesnek tartják, mivel úgy tűnhet, az ízlelésben és a személyiségben / viselkedésben kevés közös vonás van” – jelentette ki Brian Meiers, a pszichológia professzora.

Meiers egy másik vizsgálata azonban csak megerősítette, hogy a csokifüggőket egyszerűen kedvesebbnek tartjuk: a résztvevőknek semleges arckifejezésű emberek fotóit mutatták meg, ám a képaláírásokon közölték, hogy az illető szereti-e a csokoládét. „Azokat, akik az édes ételekhez kapcsolódtak, kellemesebbnek találták” – árulta el a professzor.

Öt kutatás készült egy 500 fős mintával, a Gettysburg Főiskola és az Észak-Dakotai Állami Egyetem munkatársainak az irányításával. A tanulmány a Personality Social Psychology című szaklapban jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik