Élet-Stílus

Az lesz főnök, aki önző és agresszív

Az biztos, hogy kis esélye van arra, hogy népszerűségi versenyeket nyerjen, ám a munkahelyi önzés mégis kifizetődő számára - már ami a karriert illeti.

Egy új tanulmány eredményei szerint az emberek azokat kedvelik a legjobban, akik önzetlenek és kedvesek, ám nekik egyúttal kevesebb esélyük van arra, hogy vezető szerepet kapjanak, mivel szóba sem jönnek előléptetéskor. Mint kiderült, az agresszió alatt erőt értünk, míg az áldozatkészséget a gyengeséggel azonosítjuk. A dolgozat – amely a Kellogg Vezetőképző Iskola, az üzleti másoddiplomás képzést folytató Stanford és a Carnegie Mellon Egyetem Tepper Üzleti Iskolája együttműködése során született – azt vizsgálta, milyen személyiségtípusokat azonosítunk a vezetési képességekkel.

A kísérletek során a résztvevőket csoportokba osztották, majd a kutatók az alapján elemezték a viselkedésüket, ahogyan a kapott, pénzt jelképező zsetonokat kezelték: míg egyesek arra törekedtek, hogy megtartsák őket, mások a közösbe dobták. Azok, akik kedvesebbek voltak, a csoport kedvenceivé váltak, ám egyúttal gyengének és becsaphatónak tartották őket. Míg a dominánsabb és agresszívebb viselkedést mutatókat tekintették az „alfa” személyiségeknek.

Robert Livingston, a Kellogg munkatársa úgy véli: „Emberekként arra vagyunk programozva, hogy reagáljunk a dominanciára. Ha önző vagy, uralkodó típusnak tűnsz, és a domináns viselkedés vonzóvá tesz mint vezetőt, különösen versenyhelyzetben. Tudat alatt az emberek úgy vélik: a kedvesség azonos a gyengeséggel.” Ám ez a gondolatmenet még ennél is továbbvisz a kutató szerint, akár magyarázatot adhat a korrupció jelenségére is. „Azok, akik hajlamosabbak az erkölcsös, kedves és a proszociális viselkedésre, kevésbé fognak vezetői szerepet kapni – tette hozzá. – Ez pedig megnöveli a korrupció és a gonoszság esélyét, hiszen a rossz ember kerül főnöki pozícióba.”

Ám Robert Kaplan, a Goldman Sachs volt alelnöke, a Harvard üzleti iskola professzora nem ért egyet ezzel a koncepcióval: „Nem hiszem, hogy ezek az értékek arra vezetnék az embereket, hogy hosszabb ideig vezető szerepben dolgozzanak. Erősen hiszek épp az ellenkezőjében! – jelentette ki. – Nem azt mondom, hogy kedves fickónak vagy nőnek kell lenned ahhoz, hogy vezérigazgató legyél, de azt gondolom, feddhetetlenséggel és értékekkel kell rendelkezned, és együtt kell dolgozni és törődni az emberekkel.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik