Élet-Stílus

Rekord is lehet az idei turizmusból

Idén eddig közel 6 millió utas fordult meg a budapesti repülõtér termináljain. Ezzel megdõlt a nyári forgalmi csúcs.

Az idei év eddig eltelt idõszakának a teljes forgalma is példa nélküli a Budapest Airport történetében: mintegy félmillióval múlja fölül a tavalyi utas-számot, 2007. elsõ nyolc hónapjánál pedig több mint 130 ezerrel több.

Az éves forgalomnövekedés 2010-hez képest 9 százalékos, a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatti forgalomkiesést beszámítva (akkor becslések szerint mintegy 140 ezer utas esett ki négy nap alatt csak Budapesten) még mindig meggyõzõ, 6,3 százalékos az emelkedés az év elsõ nyolc hónapjában.

Az augusztusi forgalomnövekedésre a jelek szerint azért hatással volt a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható bizonytalanság és a forint gyengesége a svájci frankhoz és az euróhoz képest: az év eleji gyors ütemû növekedés némileg mérséklõdött. Ennek ellenére továbbra is minden esély megvan arra, hogy az idei utasforgalom meghaladja az eddigi rekordévet.

A célállomások versenyét továbbra is toronymagasan London vezeti, három repülõterének (Heathrow, Luton, Gatwick) köszönhetõen. A budapesti utasok több mint tíz százaléka indul vagy érkezik a brit fõvárosba. A második és harmadik legkedveltebb város – szinte fej-fej mellett – Párizs és Frankfurt, azokat követi negyedikként Amszterdam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik