Élet-Stílus

Miskolcon van az „Év Szülészete”

Arról, hogy melyik intézmény kapja idén a díjat, maguk a szülők dönthettek.

Az egyedülálló, az „Év Szülészete 2011” díjat a legnagyobb baba-mama portál, a babaszoba.hu hozta létre azzal a céllal, hogy a szülés és a születés helyzete és segítőinek munkája méltó beszédtéma lehessen. A díj odaítéléséről pedig a szülők dönthettek, akik szavaztak a 3 hónapon át tartó internetes szavazáson.

A hazai, állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő szülészeteket május 2-től július végéig kellett értékelni három kategóriában, melyek: a szülőszobai ellátás, a gyermekágyi és újszülöttellátás, valamint a felszereltség és a környezet. A szavazás lezárása után mindenképpen érdekes eredmény született: a díjazottak között ugyanis egy sincs a nagy forgalmú, kiválóan felszerelt budapesti szülészetek közül.

Ezzel szemben a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a csornai Margit Kórház két díjjal is gazdagodott. Az előbbi kapta a legelismertebb szülészetnek járó díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik