Élet-Stílus

Miért kritizálják egymást az anyák?

Állítólag attól jobban érzik magukat, hogy ítélkeznek a másik anya fölött.

Persze ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az anyák alapvetően rosszindulatúak lennének egymással és hogy örömüket lelik abban, ha a másik szemére vethetik annak hibáit. Sőt! Az anyák ezzel a viselkedéssel gyakorlatilag csupán magukat szeretnék megnyugtatni és maguknak szeretnék bizonyítani, hogy jól boldogulnak a gyerekneveléssel, jobban, mint mások.

A versengés, ami egyébként a szakértők szerint szerves része a nők viselkedésének, az élet bármely területén megmutatkozhat, és nem kivétel ez alól a gyereknevelés sem. A dologgal csupán az a baj – ahogy erre egy 26 ezer nő részvételével végzett vizsgálat is rámutat – hogy a kritika és a versengés miatt sok anyára túl nagy nyomás nehezedik. Ők kisebbségi érzésektől szenvedhetnek, amivel majd otthon kell megbirkózniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik