Élet-Stílus

300 millió dolláros gépét hagyta el a Pentagon

admin
admin

2011. 08. 12. 13:19

Valahol a Csendes-óceánban landolt az amerikai hadsereg szupergépe, amely a valaha épített leggyorsabb repülő.

A Falcon HTV-2 elnevezésű, pilóta nélküli kísérleti siklógépet az amerikai légierő egyik bázisról lőtték fel egy rakétával a világűr határára csütörtökön. A jármű a hordozóról sikeresen levált, és megkezdte a küldetés automatikus, sikló szakaszát.

A gépnek a tervek szerint harminc percen át kellett volna siklania a hangsebesség húszszorosával nyugati irányba, majd a Csendes-óceán vízébe kellett volna csapódnia. A géppel azonban a küldetés huszadik percében elvesztették a kapcsolatot – közölte az amerikai katonai kutatásokat felügyelő DARPA ügynökség. A teszt lényegében arról szólt, hogyan lehetne nem nukleáris töltetet célba juttatni bárhova a világon egy órán belül.

A DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency, azaz Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége; korábbi nevén ARPA) az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege. 1958-ban alapították, a szputnyik szovjet felbocsátására adott válaszul azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok megőrizhesse haditechnológiai fölényét ellenfeleivel szemben. – írja a Wikipedia.org.

A szupergyors repülő része annak az átfogó katonai arzenálnak, amely a Conventional Prompt Global Strike névre hallgat és az USA 2015-re szeretné bevezetni. A rendszer lényege, hogy nem atomtöltetű fegyverzettel hogyan lehet nagyon gyorsan támadni – írja az eset kapcsán a The New York Times.

A járműnek egyébként a Kwajalein Atoll környékén kellett volna becsapódnia 6500 kilométerre a kilövési pont, a Vanderbilt támaszponttól. A Falcon program menedzsere, Chris Schulz kénytelen volt elismerni: nem igazán tudják kontrollálni a repülés aerodinamikus fázisát. „Tudjuk, hogyan juttassunk el egy repülőgépet az űr közelébe – mondta. – Tudjuk, hogyan állítsuk át atmoszférikus hiperszonikus repülésre. Azt azonban még nem tudjuk, hogyan érhetjük el a kívánt vezérlést a repülés aerodinamikus szakaszában. Ez bosszantó, de bízom abban, hogy van megoldás. Meg kell találnunk.

A gépet a Lockheed Martin cég készítette, szénszálas kompozit anyagból, annak érdekében, hogy a nagysebességű repülés közben – jelen esetben közel 21 ezer kilométeres sebességnél – jelentkező 2000 fokos hőt el tudja viselni.

A kudarcok ellenére a Pentagon meg van győződve róla, hogy a hiperszonikus járművek a legalkalmasabbak arra, hogy leváltsák az interkontinentális ballisztikus rakétákat. Minden más fegyveres eszközzel – cirkálórakétával, nagy hatótávolságú bombázókkal – órákig tart bármilyen célpont megtámadása. Példakánt említve 1998-ban az USA megkísérelte megölni Oszama bin Ladent. Az amerikai hadihajók az Perzsa-öbölben állomásozva elindították ugyan rakétáikat egy afganisztáni tréning bázis felé, ahol Oszamát sejtették, ám 80 perc múlva bin Ladennek már nyoma sem volt.

Itt még megvolt. A hordozórakétában van a nyilhegy alakú gép. (fotó:AP)

Itt még megvolt. A hordozórakétában van a nyilhegy alakú gép. (fotó:AP)

A hiperszonikus repülés az egyik legfontosabb kihívás a repülőmérnökök számára. Míg a szuperszonikus, vagyis a hangsebesség elérésére a legtöbb vadászgép képes, a hangsebesség ötszörösét meghaladó hiperszonikus sebesség elérése és annak fenntartását egyelőre nem tudják kontrolláltan megoldani.

A most tesztelt gép egyébiránt 20 szoros hangsebességgel közlekedne, vagyis a Los Angeles-New York távolságot kevesebb, mint 12 perc alatt tenné meg, 22-szer gyorsabban mint manapság egy utasszállító.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.