Élet-Stílus

Boldog Valentin napot!

Az egy dolog, hogy Kínában ma ünneplik a Valentin napot, de sikerült lefotóznom egy lánykérést is. Ugyan úgy csinálják, mint mindenki.

Már tegnap este tudtam, hogy ma Valentin nap van, és azt is, hogy éppen Shenzehnben ér a szerencse. Látogatást tettünk a Window of the World nevezetű parkban, ami arról híres, hogy ~1:5-ös méretarányban megtalálhatók benne a kerek Világ nevezetességei. (Lábjegyzet:hamarosan menő képgalériával érkezem.)

Tessék követni a Facebookon!

Nos. Már éppen végeztünk a Világ körbejárásával, amikor is egy mini Lourve háromszög alatt megláttam azt, amire minden nő vágyik. Kérem szépen, egy kedves fiú térden állva megkérte egy szimpatikus lány kezét. És éppen az 1:5-ös méretarányos mini Eiffel-toronnyal a háttérben. (Megértem azt aki ezen elmosolyodik, de lássuk be, hogy Párizs messze van Kínától, kb.9646 km-re ). A letérdelés pillanatáról mentális pillanatképet készítettem, mert romantikus lelkem nem engedte, hogy az agyam cselekedjen. Végignéztem, majd fotóztam.  Tessék:

A kínai szerelemesek napja mögött egy kedves történet húzódik, de állítólag kb. annyi verziója van, mint a makaó-kakaó kártyajátéknak. A történet lényege az, hogy egymásba szeret egy istennő (Zhinü) és egy halandó fiú (Niulang), akik az Isten tudta nélkül meg is házasodnak, és gyerekeket nevelnek. Amikor Isten rájön a “turpisságra”, visszarendeli a lányt magához. A férfi mindent megtesz, hogy visszaszerezze a feleségét, de mindhiába. (Erről többet itt: Wikipedia)

A mennyország istennője felmérgeli magát a fiú állhatatosságán és elválasztja a földet az égtől, hogy semmiképpen ne tudjanak érintkezni egymással. (Ezt hívják Tejútnak). A szerelmespárt végül megsajnálják a szarkák, és segítenek rajtuk. Minden évben egyszer hidat képeznek az ég és a föld között, hogy a szerelemesek találkozni tudjanak. Ez a kínai Valentin nap, azaz a mai nap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik