Élet-Stílus

Honnan tudod majd, hogy öregszel?

Nem ismered a legnagyobb slágereket és a divatos ruhák helyett inkább a kényelmesekre voksolsz? Ezek is az öregedés jelei.

2000, 18 és 65 év közötti brit segítségével gyűjtötte össze az Engage Mutual nevű brit biztosító az öregedés jeleit. Mindezt úgy, hogy megkérték őket, sorolják fel azokat a jeleket, amik szerintük jelzik, hogy benne vannak a korban. A válaszokból kiderült, hogy a többség a napközbeni szunyókálást, a kordbársony nadrág és a kötött kardigán viselését tekintette az öregedés első, biztos jelének.

A válaszokat nemek szerint osztályozva kiderült, hogy a férfiaknál az öregedés ötven tipikus jele közé tartozik a nem kívánt szőrszálak megjelenése, a kopaszság és a fülek megnyúlása is. A nőknél a helyzet ennél valamivel bonyolultabb volt: náluk az első jeleket a sherryivás, a nőszövetségbe való belépés és a kényelmes, nem divatos ruhák viselése jelentette.

A fiatalok válaszai szerint az is jel, ha valaki nem ismeri az aktuális slágereket, ahogy az is, ha a hangzavar miatt kerüli a kocsmát. Érdekes, hogy bár idősnek általában a 60 év felettieket tekintjük, a válaszadó 21-29 évesek nagy része elárulta, hogy már most érzi magán az öregedés jeleit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik