Élet-Stílus

Mikor ér véget a hét eleji nyűglődés?

A munkavállalók többsége egyszerűen utálja a hétfőket, mert csak nehezen tud visszarázódni a munkába.

Az persze, hogy a hétfő a munkanapok közül a legnehezebben induló és a legkevésbé kedvelt, egyáltalán nem újdonság. Újdonság viszont, hogy a munkavállalók jelentős része azért utálja, mert a kétnapos szabadság után egyszerűen alig bír visszarázódni a munkás hétköznapokba. Sokan elkésnek, a többiek pedig annyira nyúzottak, hogy 11 óra 16 percig még csak el se mosolyodnak.

A Telegraph Online arról is ír, hogy az idősebb korosztály tagjai többet sóhajtoznak, a többség pedig többet jár a büfébe és kávézni, mint egyébként. Egyrészt azért, hogy újra visszarázódjanak a munkahelyi hangulatba, másrészt pedig hogy újra a nagy egész részének érezzék magukat. A közösségi terekben eltöltött idő bár jót tesz a hangulatnak, a hatékony munkavégzésnek kevésbé: a felmérés szerint hétfőnként a munkavállalók mindössze 3,5 órát töltenek vele.

Szemben a hétfővel a hét többi munkanapja már sokkal produktívabb, különösen azoknál, akik időt szántak a könnyed beszélgetésekre is.

Ennek némiképp ellentmond két matematikus, Christopher Danforth és Peter Dodds tanulmánya: szerintük ugyanis nem a hét első napja a legrosszabb, hanem a szerda. 2,4 millió blog átvizsgálása után arra jutottak, hogy az emberek a hét közepén sokkal nyűgösebbek, míg a – hétvégi emlékek hatására – a hétfő az egyik legvidámabb nap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik