Élet-Stílus

Elkészült a világ legnagyobb műanyag palackkamionja

A világ leghosszabb és legnagyobb, mintegy 39 ezer műanyag flakonokból álló kamionját készítették el.

A nem hivatalosan Guinness-rekordnak számító kamion 64,5 méter hosszú lett, legmagasabb pontja pedig eléri a három métert – mondta Bruszel Dóra, a Nagycserkeszi Ifjúsági Egyesület alapító tagja, főszervező. A szombaton délután kezdődött kísérletben mintegy száz önkéntes vett részt: a résztvevők kisebb csoportokban ragasztották és kötögették össze a kamion alapanyagát, a PET-palacokat, amelyeket a helyi háztartásokból gyűjtögettek össze.

Szombat éjjel négy órán keresztül esett az eső, ezért az éjszakai műszakban kevesebb önkéntes dolgozott, de időben be tudtuk fejezni – tette hozzá Bruszel Dóra.

Az eddigi csúcstartó egy budapesti általános iskola volt: ők egy vonatot építettek fel mintegy 29 ezer műanyag flakonból, ezt a teljesítményt azonban nem jegyeztették be a rekordok könyvébe. A nagycserkeszi fiatalok ezzel a különleges kamionnal a község lakosainak fő jövedelmi forrására, a dinnyére és annak kereskedelmére, illetve a környezettudatosság fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

A kétezer lelkes Nagycserkesz új látványosságát, a község sportpályáján felállított palackkamiont az érdeklődők még egy-két hétig megtekinthetik, az alkotást ezután szétbontják és a közeli hulladékudvarba szállítják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik