Élet-Stílus

Nem jutottak 8 közé a női pólósaink

A magyar női vízilabda-válogatott szombaton kikapott Ausztráliától, így nem jutott be a negyeddöntőbe a sanghaji vizes világbajnokságon.

Merész András együttese, mely csoportharmadikként került nyolcaddöntőbe, a folytatásban a 9-12. helyért játszhat. Hétfőn Spanyolország, vagy Kína lesz az ellenfele.
Eredmény, nyolcaddöntő:

Ausztrália-Magyarország 10-9 (3-2, 2-2, 3-1, 2-4)
A magyar góldobók: Drávucz, Bujka, Szücs, Keszthelyi 2-2, Poszkoli 1

Gyors gólváltással kezdődött a meccs, Webster találatára Bujka válaszolt. Ezt követően mindkét oldalon a védekezés dominált, az ausztrálok azonban a szakasz hajrájára kétgólos előnyhöz jutottak. Nagy gondot jelentett, hogy felállt védelem ellen hatástalanul játszott a magyar csapat, mely ugyanakkor hátul többnyire jól állta az ausztrál rohamokat, Drávucz emeberelőnyös góljával pedig csak egygólos hátrányban ment a rövid pihenőre.

A második szakasz első fele jól sikerült Bujkáéknak, a kemény, eredményes védekezések után kétszer is sikerült szépen lefordulni a riválisról, így előbb Keszthelyi egyenlített, majd egy kétségbeesett ausztrál szabálytalankodás után Szücs büntetőből a vezetést is megszerezte. Az előny látszólag a magyarokat zavarta meg, az ausztrálok így a félidőig – a tarthatatlan Webster és Gynther révén – fordítottak.

A hosszú szünet sem segített a Merész-csapatnak, mely a harmadik negyedet tompán játszotta végig. Az ausztrál csapat tagjai lényegesen erősebbnek tűntek Drávuczéknál, akik támadásaik nagy részét lövés nélkül fejezték be. Az első félidő szoros csatája a periódus hajrájára egyoldalú küzdelemmé vált, miután a magyarok már nem csupán elöl, de saját kapujuk előtt sem játszottak jól, így 8-4-re is vezetett már Ausztrália, mely Bujka gólja ellenére is kényelmes, 8-5-ös előnyről kezdhette az utolsó szakaszt.

A negyedik játékrészben nem tudott csodát tenni a magyar együttes, hiába próbált meg mindent, s játszott elöl lényegesen jobban mint korábban. A negyed közepén Szücs újabb büntetője után még felcsillant a remény az egyenlítésre, ám 9-7-es ausztrál vezetésnél Webster újra megvillant, s ezt követően csapata magabiztosan tartotta előnyét, csak az utolsó percben vált figyelmetlenebbé, ami már csak a felzárkózásra volt elég a magyaroknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik