Élet-Stílus

Végre növekedni kezdett az ingatlanpiac

Csaknem 3 éves folyamatos árcsökkenés után újra emelkedni kezdtek a lakásárak, igaz, egyelőre nagyon szolid mértékben. A jövőben mindenki stabil növekedésre számít, a kérdés csak az, hogy mikortól.

A válság nagyon keményen érintette a magyar építőipart és ingatlanszektort, 2008 óta folyamatosan mélyrepülésben vannak az árak, és egészen mostanáig folyamatosan egyre olcsóbban lehetett lakást venni. Igaz, ezzel mind kevesebben éltek. Ma átlagosan 26 százalékkal kerül kevesebbe egy lakás, mint 2007 végén. De talán még ennél is sokkolóbb, hogy az FHB Index adatai szerint tavaly csupán 72 ezer lakás cserélt gazdát, míg 2007-ben még több mint 190 ezer. Jó hír, hogy úgy tűnik, a negatív trend végre megfordult.

Az Otthon Centrum eladásai alapján Budapesten a használt téglalakások ára 2010 második félévéről 2011 első félévére stagnált, a panellakások esetében pedig minimális, 1 százalékos csökkenés tapasztalható. Vidéken még emelkedés is volt a téglaépítésű lakásoknál, igaz, a panelek árai tovább estek 4 százalékkal. Az árak stagnálása azt jelenti, hogy kialakult egy, a válság előtti időszakhoz képest jelentősen megcsappant kereslethez igazodott új egyensúlyi árszint. Az egyensúly az elemzők szerint nem lesz hosszú életű, szinte mindenki növekedést jósol, még a moratórium utáni kényszerárverezések ellenére is (ez azt jelenti, hogy nem kerül egyszerre annyi lakás a piacra, ami alapvetően lefelé nyomná az árakat). Déry Attila az Otthon Centrum vezető elemzője szerint az eddig kiváró vásárlók várható színrelépése a keresletet élénkíthet majd, ami az árak emelkedésére hat.

Déry szerint a hosszabb távú kilátások is inkább pozitívak: javulhat a finanszírozási környezet és újra várható némi kamattámogatás. A piac stimulálása azonban csak a kezdőlökést adja meg, ha a gazdasági környezet alapvetően kedvezőtlen marad, akkor nem várható stabil keresletbővülés. Az árak növekedése a jövőben nagy valószínűséggel csak lassan fog megindulni, meredek áremelkedésre egyelőre nem lehet számítani.

A panel nem népszerű

Vidéken nagy vonalakban hasonló a helyzet, mint Budapesten, a vidéki panelek ára azonban tovább csökkent, ahogy fentebb említettük, 2011 első félévében átlagosan újabb 4 százalékkal. Nagyok azonban a különbségek a különböző országrészek között: Debrecenben és Győrben például már nőt a panellakások fajlagos ára 2010 második fele és 2011 első fele között, Miskolcon viszont még csökkenés érzékelhető. A használt téglalakások azonban jól mennek, átlagosan 1 százalék az árnövekedés. Győrben jelentősebben növekedtek az árak, Debrecenben és Szombathelyen csökkentek, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán stagnálnak. A vidéki kisebb és közepes városokban a legnagyobb a jelentősége az árverési kvótarendszer működésének, a gyengébb felszívó képességű piacokon ugyanis nem jelenhet meg túlzottan sok nyomott árú ingatlan, mert megfojthatja a piacot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik