Élet-Stílus

Kásás lemondta a válogatottságot

Lemondta szereplését a válogatottban Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Az elmúlt évtized legjobb férfipólósának is megválasztott játékos elhatározását közölte Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal – adta hírül csütörtök reggel a nemzeti együttes hivatalos honlapja, a www.vlv.hu.

“Hónapok óta rágódom magamban a dolgon, itteni két magyar csapattársam, Norbi és Tibi a megmondhatója, mennyire nehéz volt meghoznom ezt a döntést. Az ok nagyon egyszerű. Úgy érzem, annyira elfáradok a klubszezon végére, hogy egyszerűen nincs energiám a munka nyári folytatására. Tavaly szeptember 1. óta edzem megállás nélkül. Sajnos a kevesebb meccs, amit a Pro Recco színeiben játszottam, nem egyenlő a kevés edzéssel” – mondta Kásás.

“Úgy gondolom, csak az legyen magyar válogatott, aki képes teljes önmagát adni mind fejben, mind testben. Én ebben a pillanatban ehhez nem érzem magamban az erőt” – nyilatkozta az olasz bajnok, az idei Euroligában másodikként zárt Pro Recco júliusban 35 éves magyar pólósa, aki pályafutása alatt mind klubcsapataival, mind a válogatottal minden fontosabb címet megszerzett.

“Rengeteget kaptam a magyar válogatottól ezekben az években, és ami az utóbbi hónapokban egy-egy pillanatra kibillentett a meggyőződésemből, az az emberek felénk irányuló feltétlen szeretete volt. Nincs hiányérzetem. Dénessel megosztottam érzéseimet, sokszor beszéltünk az utóbbi időszakban. Nagyon szerette volna, ha folytatom, de megértett és ez jólesik” – fejezte be közleményét Kásás Tamás.

Kemény Dénes szövetségi kapitány így kommentálta a világklasszis döntését a vlv.hu oldalon:

“Az utolsó pillanatig reméltem, hogy Tamas játszik nyáron, természetesen nagyon sajnálom, hogy így döntött. Most, hogy vége lett a fantasztikus pályafutásának a nemzeti csapatban, először az jut az eszembe, ahogy a válogatott-karrierje indult. 93 tavaszán fölhívott a junior válogatott kapitánya, hogy “behívtam egy 17 éves őstehetséget a keretbe. Még éppen időben, a saját egyesülete az ifi tartalékban játszatja, már a visszavonulás határán volt. Nagy klasszis lehet belőle. ” Köszönhetően a tehetségének, a bátorságának, na és persze a játékostársainak, világklasszissá érett. Köszönöm mindazt amit a csapatért, a szurkolókért tett! “

A magyar válogatott a júliusi, sanghaji világbajnokságra készül – írja a Sport24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik