Élet-Stílus

A szicíliai püspököt Armani öltözteti

A botrányairól is híres egyházfi rajong az olasz tervezőért.

A 64 esztendős Domenico Mogavero püspök a katolikus egyházon belül „szabadgondolkodónak” számít. Már követelte Silvio Berlusconi lemondását a legutóbbi szexbotrány-sorozat után, felhívta az olaszok figyelmét az emigránsok, a külföldiek iránti toleranciára, valamint kiadatott egy botránykönyvet, amiben a Vatikán pénzügyi visszásságait hozta nyilvánosságra.

A szicíliai Mogavero most mégis egy teljesen új oldaláról mutatkozott be híveinek: négy ruhát rendelt Giorgio Armanitól a Pantelleria-i templom hétfői megnyitójára.
Köztudott ugyanis, hogy a divatcsászár már 37 éve rendszeresen nyaral a szigeten és az egyház ottani tevékenységét is figyelemmel kíséri. A püspök kifejezett kérése a következő volt: „Olyan ruhákat kértem tőle, amik eredetiek, kreatívak és átszellemültek, és a valamilyen módon kapcsolódnak a sziget történetéhez is” – magyarázta Mogavero.

Armani a kérésnek eleget téve lila, halványzöld, vörös és fehérszínű miseruhákat készített selyemből, melyeket szőlőfürt, kagyló, búzakalász és tengeri csillag díszít.
Gyönyörű ruhát viselek, hogy ezzel is dicsőítsem az Urat” – lelkesedett a püspök a megnyitó után, mivel a hívek tiszteletteljes bókokkal illették az Armani-kollekciót.

Mogavero mégis úgy érezte, hogy némi magyarázattal tartozik divatszenvedélye miatt:
Ez a dolog nem arról szól, hogy világi márkákat népszerűsítsünk az egyházban, és nem is arról, hogy a divatot kövessük. Egész egyszerűen szép ruhát viselek, az Isten nagyobb dicsőségére. Az egész róla szól”- majd hozzátette: „Ezek a selyemruhák csodálatosak, kényelmesek, és nem utolsósorban igen ünnepélyes hatást keltenek.”

De nem ő az egyetlen, aki szívesen visel márkás holmit a papi reverenda alatt, vagy a helyett. Benedek pápa például imádja a Prada vörös cipőit. Ez a tény némi port kavart a Vatikán háza táján, de az egyház sajtószóvivője egy frappáns mondattal zárta le a vitát: „A pápát nem a Prada öltözteti, hanem Jézus Krisztus.

AJÁNLOTT LINKEK:

Armani kollekcióban misézik a püspök (www.mindennapi.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik