Élet-Stílus

Az olaszok isszák a legtöbb üveg vizet

Szomjazó olaszok: 12,4 milliárd liter palckban 2,3 milliárd euroért. Tévhit vezette üzlet.

Az olaszok isszák a legtöbb palackozott vizet: évente és fejenként 192 litert fogyasztanak, ami az európai átlag kétszeresének felel meg, és nemzetközi szinten is csak Mexikó (234 liter) mögött marad el Itália ebben az összehasonlításban.

A Legambiente olasz természetvédelmi egyesület adatait az Altreconomia gazdasági havilap közölte: a legutolsó, 2009-ben végzett felmérés azt mutatja, hogy Olaszországban 12,4 milliárd liter vizet palackoztak, és ennek csak nyolc százalékát exportálták. Az üveges víz olasz piaca évi 2,3 milliárd eurót ér. Az olaszok az üvegben is a szénsavmentes vizet szeretik.

A fogyasztás az utóbbi több mint harminc év alatt az ötszörösére nőtt. 1980-ban az olaszok még csak fejenként negyvenhét liter üveges vizet fogyasztottak évente. A sienai egyetemen alakult ökológiai munkacsoport magyarázatát a La Repubblica napilap idézte: a háttérben az az Olaszországban elterjedt tévhit áll, hogy az üveges víz biztonságosabb.

A csapból nem tudni, mi folyik, és az üveges víz nem is kerül sokba. Ezt a fogyasztói meggyőződést erősítik a palackozó cégek reklámjai is. Pedig a csapvíz egészséges, még olcsóbb is, és az olaszok évi kilencezer köbméter széndioxiddal kevesebbet bocsátanának ki, ha csapvizet innának.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.