Élet-Stílus

Viharok jöhetnek

Ma akár 21 fok is lehet, de napközben viharossá fokozódhat az északnyugati szél, de jelentős mennyiségű csapadék csak délnyugaton és az Alföldön eshet.

Kedden napközben északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. Eleinte északkeleten, keleten, majd északnyugat felől másutt is várható eső, zápor, főként délnyugaton és az Alföldön helyenként zivatar is kialakulhat nagyobb mennyiségű csapadék kíséretében.

Napközben az északkeleti országrész kivételével megerősödik, többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb lehet. Késő este 8, 14 fok valószínű. Jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű.

A héten gyakran lesz erősen felhős az ég, eleinte kevesebb, majd a hétvégére már több napsütéssel. Kezdetben többfelé, később szórványosan alakul ki eső, záporeső. Eleinte többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél, majd mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a hét elején 3, 8, majd 1, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 8, 14, később 12, 17 fok között várható.

A napközben fokozatosan megerősödő északnyugati szelet, az északkeleti megyék és a délnyugati határvidék kivételével több helyen kísérhetik viharos lökések (kb. 60-85 km/h).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik