Élet-Stílus

Pestre jön a szamurájgitáros

Szamurájgitáros, trashmetállegendák, elektrorock- és világzene-lemezbemutató, rappelt Shakespeare és százéves háznézegetés – programok a hétvégére.

péntek, április 8.

A Dürer-kertben napjaink egyik legmenőbb brit elektro-rock csapata, a Does It Offend You, Yeah? teszi tiszteletét és mutatja be vadiúj nagylemezét, amiért már önmagában is érdemes kimenni a Városligetbe, de ráadásképp itt mutatja be a Neo is az új albumát. Mindezt a Radio Panic vezeti fel.

Nem messze onnan, a Petőfi Csarnokban egyenesen a felkelő nap és a sugárveszély országából, Japánból érkezik egy mágus, a “szamurájgitáros” Miyavi. Az elképesztően tehetséges japán művész tavaly októberben állt elő hatodik komplett albumával, mely a “What’s my Name?” címet viseli. A lemez – a már slágernek számító Torture-t is beleértve – 14 félelmetes számot tartalmaz, mélyenszántó, kiegyensúlyozott munka, csak Miyavi gitárjátéka hallható rajta, a vele már-már összenőtt Bobo dob kíséretében.

A zúzós zenék legzúzósabbjait kedvelő fiatalok már nyilván hónapok óta készülnek a Sportarénába. Pénteken eljön a nap, amikor a műfaj két legje közösen kényszeríti a fejeket vad bólogatásra. Igen, a Slayerről, és a Megadeth-ről van szó. A European Carnage Tour 2011 keretében érkeznek Budapestre. A thrash műfaj megteremtőiként zenetörténelembe vonult csapatok masszív rajongótáborába a mai napig több millió ember tartozik világszerte. A hírek szerint jobb formában vannak, mint valaha.

—-szombat, április 9.—-

A Kerekes Band az utóbbi évek leglazább világzenei bandája: semmi manír, csak kőkemény rock ‘n’ roll torzított furulyával, riffelő brácsával és rock-kobozzal, amit a wellness jegyében a basszus-masszázs és a szögdob támaszt alá. Végre egy etnobuli, ahol megengedett a stage dive és a pozőrködés. Nem is csoda, hogy tízből kilenc betyár őket ajánlja. Április közepén jelenik meg What the Folk?! című új lemezük, amit elsőként az A38 Hajó közönségének mutatnak be most szombaton.

Fura egy este lesz a Hajón, ugyanis a félnyolcas Kerekes Band-buli után gyorsan el kell hagyniuk a világzene-kedvelőknek a hajógyomrot, hacsak nem szeretik az elektrozúzást is. Ugyanitt, némileg szokatlan módon, a betyárok után a Napalm Death egykori dobosa, Scorn lép fel elképesztő projektjével, valamint Submerged, aki Pharoah Sanderstől John Zornig a jazz legnagyobb legendáival működött együtt. Ráadásul hajnalban két hazai ászunk, Cadik és Palotai pörgeti a levezető zenéket.

Hosszú idő után újra Budapesten, közelebbről a Szikrában lép fel a csíkszeredai Tündérground. A hét főből álló zenekar világzenéből, instrumentális-pszichedelikus rockzenéből és chillout, trance elektronikus zenékből építkező, kirobbanó energiájú koncertjei minden alkalommal révületbe kergetik a közönséget. Vendégül a Sonart és a Tape Undergroundot hívták.

A Fonóban folytatódik a Folkbeats népzenei középdöntő-sorozat. Déltől fellép a Berka Együttes, Rendes Zenekar, Édes Málé Trió, Guessous Majda Mária, Gyöngyharmat Együttes, Tímár Sára és Zenekara, Török Tilla és Zenekara, Tarsoly Zenekar. Este pedig a Sebő együttes, Bognár Szilvia, a Kaláka, Romengo és Dresch Mihály valamint Ferenczi György és a Rackajam csap minden bizonnyal óriási bulit.

—-vasárnap, április 10.—-

Az első budapesti koncertjét adó God Is An Astronaut méltán az egyik legnépszerűbb hivatkozási alapja a post-rock színtér folyamatos formálódásának. Zenéjük sosem tűrte meg a korlátokat és mindig igyekezték kikerülni a skatulyázás béklyóját, öt lépés távolságot tartva a műfaji kategóriáktól és sémáktól. Meghatározni a stílust nem lehet, el kell tehát menni meghallgatni őket a Dürer-kertbe.

A Művészetek Palotájában a W.H. formáció adja elő a sajátosan értelmezett Shakespeare-szonetteket. Márkos Albert 2006 őszén alapította meg a W.H. formációt, hogy megmutassa, hogyan szólnának a legnagyobb drámaíró versei a 21. század zenéjébe ágyazva. Az együttes énekese, a magyar hiphop- és jazzélet meghatározó hangja, MC Sena énekli, szavalja, rappeli és suttogja – eredeti nyelven – a bárd örök sorait.

Az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ közös szervezésében április 9-10-én – az év századik napján – több tucat, idén százéves ház nyit ki a látogatók előtt. A kivételesen nyitott kapukkal álló, különleges hangulatú helyszínek mindenkit várnak, hogy együtt ünnepeljük az idén százéves épületeket: iskolát, vendéglőt, hajléktalanszállót, múzeumot, hotelt, kollégiumot – és mindenekelőtt lakóházakat, amelyekben az ott élőkön kívül valószínűleg kevesen jártak.

—-Mozi,családi program—-

WOMB – Méh

Halhatatlan szerelem: új értelmet ad a kifejezésnek Fliegauf Benedek, amikor Womb – Méh című drámájában a tragikus autóbalesetben elhunyt szerelmét a lány klónozva szüli újjá. Az egykori James Bond-lány, Eva Green briliáns főszereplésével készült mozi nagy tabukról mesél.

Pestre jön a szamurájgitáros 1

bővebben>>

Családi program

Pestre jön a szamurájgitáros 2

A Gyermekvasút napja
(Budapest, Gyermekvasút – április 9. szombat, 09:00)

Minden évben április második szombatján kerül megrendezésre a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjának évadnyitó rendezvénye. Ezen a napon nagy szeretettel várják a családokat, akik szeretik a vonatokat, ez erdőt és a friss levegőt. A rendezvényt 10:30-kor nyitják meg zászlófelvonással a Széchenyi-hegy állomáson, utána pedig elindulnak a kisvonatok.


—-Tévéajánló—-

péntek, április 8.
21:40, m1

Transylvania

Pestre jön a szamurájgitáros 2

Tony Gatlif filmjében a szenvedélyes Zingarina Romániába utazik a barátnőjével, Marie-val. Eltökélt célja, hogy megkeresse szerelmét, Milánt, akinek gyermekét a szíve alatt hordja, és aki egy szó nélkül elhagyta őt. Ám a várva várt találkozás csak fájdalmat tartogat számára, a férfi durván elutasítja. A szerelmében elárult lányt az őrület kerülgeti, képtelen hazamenni a barátnőjével, helyette a hontalanok cigányéletét választja. Hamarosan megismerkedik Csangolóval, a saját törvényei szerint élő vándorkereskedővel. A férfi oltalmába veszi a terhes nőt, és egyre szorosabb szálak szövődnek közöttük.

szombat, április 9.
21:05, m1

Jóasszony: akiről egy város beszél

Pestre jön a szamurájgitáros 2

New York, 1930. Egyes nők boldogságot hoznak, amerre mennek, mások akkor okoznak örömet, amikor elmennek. Mrs. Erlynne-re mindkettő igaz: a férjek azt szeretik, amikor felbukkan, a feleségek pedig azt, amikor eltűnik az életükből. Miután az asszonynak nincs tovább maradása New Yorkban, kénytelen más vadászterületre áttenni székhelyét, amit meg is talál a festői szépségű olasz üdülőparadicsomban, Amalfiban, ahol csak úgy hemzsegnek a brit arisztokraták és a gazdag amerikai üzletemberek. Az esély, amit botorság lenne kihagynia az “üzlet” újraindítására, a dúsgazdag fiatal Robert Windermere személyében érkezik el…

vasárnap, április 10.
22:45, m2

Szappanopera

Pestre jön a szamurájgitáros 2

A 32 éves Charlotte boldogan élhetne, de köszöni, nem kér belőle. Mikor elköltözik a barátjától, véletlenül a transzszexuális Veronica szomszédja lesz. Míg Veronica leginkább önmagának, kutyájának és egy romantikus tévésorozatnak él, Charlotte rendre egyéjszakás kalandokba bocsátkozik. Egy bántalmazás, egy új ágy és pár fehér függöny összehozza őket, mígnem saját viharos szerelmi történetük főhőseivé nem válnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik