Élet-Stílus

Nem Kairóban lesz az öttusa-vb

Moszkva rendezi meg az idei öttusa-világbajnokságot - jelentette be pénteken a nemzetközi sportági szövetség (UIPM). Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány nem örül a cserének.

Az év fő versenyét eredetileg Kairóban bonyolították volna le szeptember 6. és 14. között, az ottani feszült, illetve bizonytalan politikai helyzet miatt azonban Egyiptom visszalépett. A moszkvai vb – amelyen olimpiai kvótát is lehet szerezni – időpontját egyelőre még nem véglegesítették, de a UIPM augusztus végi, szeptember eleji dátumot valószínűsít.

“Nem örülök ennek a cserének, mert a szovjet utódállamok képviselői gyakorlatilag hazai pályán versenyeznek majd, ugyanis rendszeresen a moszkvai sportági központban edzőtáboroznak – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Nem biztos, hogy a centrumban bonyolítják majd le a vb-t, de összességében ismerős környezetben fognak szerepelni nagyon sokan. Ehhez jön még az is, hogy a moszkvai rendezési feltételek az eddigi tapasztalatok alapján nem a legjobbak, a létesítmények közötti nagy távolságok miatt például időnként sokat kell utazni, a rendezők számára pedig a hazai bírók is előnyt jelenthetnek. Nem is beszélve arról, hogy lassan már jó volna tudni, mikor is lesz pontosan a világbajnokság.” Február elején az ugyancsak Kairóba tervezett márciusi Világkupa-versenyt törölték.

Az orosz főváros egy napja a műkorcsolya-világbajnokság rendezési jogát is megkaparintotta annak nyomán, hogy Tokió a Japánt megrázó földrengés és szökőár következményei miatt kénytelen volt elállni a házigazda szerep betöltésétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik