Élet-Stílus

Kincset érő feketelábú macskaikrek

A vadon rendkívül ritkán látható, veszélyeztetett faj a tudománynak köszönhetően gyarapodott két kis jövevénnyel.

Tüneményes feketelábú macskaikerpár született a veszélyeztetett állatokkal foglalkozó New Orleans-i Audubon Centerben. Az ikrek rendkívül kalandos múlttal rendelkeznek, mivel mesterséges megtermékenyítéssel jöttek a világra, egy Bijou nevű „béranya” cica kölykeiként.

Biológiai apjuk, Ramses és anyjuk, Zora soha nem találkozott. A Ramsestől 2003-ban begyűjtött spermiumot két évvel később Zora petesejtjeivel egyesítették, az így létrejött embriókat pedig lefagyasztották. Csaknem hat évvel később, tavaly decemberben ültették be az embriókat Bijou testébe, aki hatvankilenc nappal később életet adott a két kis nyivákoló cicusnak.

Különösen a veszélyeztetett fajok körében számít fontos eredménynek minden ilyen hír, hiszen bizonyos fajok csak így maradhatnak fenn , máskülönben nem lenne esélyük.

A különleges feketelábú macska az egyik legkisebb termetű vadon élő macskaféle. Elsőre talán úgy néz ki, mint bármelyik házicica, pedig kizárólag Dél-Afrikában él, és a világ állatkertjeiben összesen 40 példányt tartanak nyilván. Eredeti élőhelyén vadászatát rég betiltották, de a farmerek még mindig pusztítják őket méreggel és csapdával .

A kisfilmben éjszakai vadászatra induló feketelábú macskát láthatunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik