Élet-Stílus

Szávay kiesett Indian Wellsben

admin
admin

2011. 03. 13. 08:06

Szávay Ágnes nagy csatában kapott ki az orosz Aliszja Klejbanovától az Indian Wells-i tenisztorna második körében.

A 4,5 millió dollár összdíjazású keménypályás torna második körében lejátszott, magyar idő szerint szombaton késő éjjel befejeződött összecsapás egy óra 42 percig tartott.

Az első, 38 perces játszmában egészen 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd a 22. helyen kiemelt Aliszja Klejbanova hozta az adogatójátékát, elvette Szávay Ágnesét, és már a játszmáért adogathatott, amelyet végül nagy küzdelemben, 6:3-ra meg is nyert.

A második, egyben utolsó felvonásban a 22 éves magyar teniszező nagyszerűen kezdett, 3:0-ra, 4:1-re, majd 5:2-re vezetett, ugyanakkor ezzel el is lőtte az összes puskaporát.

Klejbanova egyre jobban belelendült a játékba, kiegyenlített, majd újra brékelte Szávayt és már a meccsért szerválhatott. A magyar hölgy még ekkor sem adta fel, két labdája is volt az egyenlítéshez, de nem tudott élni a lehetőségekkel és kikapott, 6:3, 7:5-re.

A világranglistán jelenleg 44. helyen álló Szávay Ágnes öt hónapos sérülés után tért vissza: egyesben – az amerikai Jill Craybas elleni kétszettes győzelemmel – a második, párosban az első forduló jelentette számára a végállomást az Indian Wells tornán.

Indian Well, női torna, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Klejbanova (orosz, 22.)-Szávay Ágnes 6:3, 7:5

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.