Élet-Stílus

Pécsi Tavaszi Fesztivál félpénzen

admin
admin

2011. 03. 08. 20:24

Palya Bea "fotelos koncertje", a Quimby színházi performansza, a KFT és a King's Singers fellépése is szerepel az idén fele költségvetésből megszervezett Pécsi Tavaszi Fesztivál programjában, amelyre március 17. és április 5. között várják a közönséget.

Mint az a
tizenharmadik alkalommal megrendezendő programsorozat keddi pécsi
sajtótájékoztatóján elhangzott, a tavalyi költségvetés felével, azaz
mindössze 26 millió forinttal gazdálkodhattak idén a szervezők. (Bár
2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa program évében a tavaszi
fesztiválra is több pénz jutott a szokásosnál, az idei büdzsé a 2009-es
és 2008-as költségvetésnél is csaknem 10 millió forinttal kevesebb.)


Laknerné
Brückler Andrea, a Pécsi Kulturális Központ vezetője kiemelte: jó
néhány esemény a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program egyik
nagyberuházásaként épült, állami fenntartású, csaknem ezer ember
befogadására képes Kodály Központban kap helyet, így a jegyeladásokból
jelentős bevételre számítanak.

A Pécsi Tavaszi Fesztivál Palya Bea “fotelos koncertjével” indul
március 17-én, majd nemzetközi dzsesszhétvégét rendeznek olyan hazai
előadókkal, mint Babos Gyula és zenekara, amely új felállásban érkezik
Pécsre vagy Harcsa Veronika csapata, a Bin-Jip, amely Enter című
albumával idén elnyerte az év hazai alternatív albumának járó
Fonogram-díjat. A külföldi együttesek közül a virtuóz francia nagybőgős
társulat, a L’Orchestre de Contrebasses mellett a Jan Garbarekkel
kiegészülő indiai Trilok Gurtu Band is fellép a Kodály Központ
színpadán.

A könnyűzenei kínálatban olyan rendhagyó előadások is szerepelnek,
mint a Quimby színházi performansza, a KFT történetmeséléssel
egybekötött akusztikus koncertje vagy a Csík Zenekar, valamint Ferenczi
György és a Rackajam a “népzenétől a rock and roll forradalomig” terjedő
skálát befutó közös koncertje.

A komolyzenét kedvelő közönséget is számos eseménnyel várják: új
produkcióval érkezik a brit King’s Singers énekegyüttes, fellép az
Erdődy Kamarazenekar, Murin Jaroszláv brácsakíséretével Szamosi Szabolcs
orgonaművész, valamint a számos nemzetközi díjjal büszkélkedő Pécsi
Vasutas Koncertfúvós Zenekar is.

A fesztivál a kétszáz éve született Liszt Ferenc emléke előtt két
programmal is tiszteleg: a nagy zeneszerzőt a középpontba állító
műsorral lép fel a Talamba Ütőegyüttes, Liszt a miénk címmel pedig
Megyesi Schwartz Lúcia énekművész, Mécs Károly színművész és Jandó Jenő
zongoraművész ad közös irodalmi-zenei estet.

Az április 5-ig tartó fesztivál hagyományosan kiegészül a Frankofón
Hét programjaival is: március 17. és 27. között francia nyelvű
gyermekprogramok, diákszínjátszó fesztivál, gasztronómiai bemutatók,
filmvetítések, Antoine de Saint-Exupéry életét bemutató kiállítás,
valamint könnyűzenei koncertek sora várja a közönséget.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.