Élet-Stílus

Csak egy szűk kör láthatja Galliano kollekcióját

A Dior-ház bemutatója mégsem marad el: pénteken a Rodin Múzeumban mutatják be az antiszemitizmussal vádolt tervező ruháit.

Csak egy szűk kör számára rendezik meg a Dior Pret-a-Porter divatbemutatóját, amin még a John Galliano által tervezett ruhacsodákat mutatják be. Galliano érthető módon már nem lesz jelen a nagy várakozással övezett pénteki eseményen. A hírek szerint a korábbitól eltérően, a divatshown kevés híresség lesz jelen, de így több érdeklődő juthat be – vélekedtek a divatszakértők.

A gibraltári születésű tervező 14 éven át igazgatta, tervezte és felügyelte a Dior teljes ruhaállományát, minden egyes reklámkampányát, divatbemutatóját. A cégnek azután, hogy vezető tervezőjüket antiszemitizmussal vádolták és őrizetbe vették, most gondoskodnia kell Galliano utódjáról. A méltó utód személyét illetően egyelőre teljes a hírzárlat.

Nem a Dior-ház az egyetlen, ahol változások vannak: 5 év után megvált egyik vezető tervezőjétől a Louis Vuitton is. A hivatalos indoklás szerint Paul Herbers új kihívásokra vágyik, ezért hagyja ott a divatházat, ahol a férfi kollekción dolgozott olyan sikeresen, hogy még a női darabok eladásait is felülmúlta. Itt már megvan az utód is: Paul Herberst Kim Jones váltja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik