Élet-Stílus

Marad az edző Fehérvárott

admin
admin

2011. 03. 01. 12:26

Az edző 2013-ig marad, míg a csapat célja, hogy 12. alkalommal is magyar bajnok legyen - hangzott el a Sapa Fehérvár jégkorongcsapatának keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató kiemelte: noha nem sikerült bejutni az osztrák bajnokság rájátszásába, ám az együttest idény közben átvevő kanadai Kevin Primeau munkájával elégedett a vezetés, éppen ezért a 2012/13-es idény végéig meghosszabbították a szerződését. A klubvezető elárulta: Primeau mentalitására jellemző, hogy nem több pénzt, hanem erősebb keretet szeretne.

A csapat – miután számára véget ért az osztrák liga (EBEL) – gőzerővel készül a magyar bajnoki rájátszásra. A fehérváriak az ob I középszakaszának harmadik helyezettjével találkoznak az elődöntőben. A riválisé lesz a hazai pálya előnye, vagyis a három győzelemig tartó párharc páratlan sorszámú meccseit a Volán idegenben játssza. Fináléba jutás esetén hasonló a szereposztás, de ott már négy siker szükséges a bajnoki aranyhoz.

A fehérváriak – a bajnoki kiírás értelmében – nem játszhatnak a legerősebb keretükkel az ob I-ben. Az EBEL-ben bevett speciális játékos-pontszámítás alapján – ahol is a hokisokat 1-től 4-ig pontozzák attól függően, hogy légiós-e, válogatott-e, és hogy milyen fiatal – 38 pont összértékű játékos nevezhető az ob I-es meccsekre szemben az osztrák ligában érvényes 60 pontos határral. Ebből fakadóan a légiósok vagy a magyar válogatott alapemberei közül többen egyszerre nem szerepelhetnek a meccseken.

“Ezzel a +lebutított+ pontszámú csapattal nem lesz egyszerű a címvédés, lesznek szoros meccseink, de biztos vagyok benne, hogy miénk lesz az aranyérem. Voltak olyan riválisok, akik nem szerették volna, ha indulunk a magyar bajnokságban, de a többség úgy szavazatott, illetve úgy látta, hogy a Volán nélküli rájátszás nem piacképes, illetve nem igazi bajnok az, aki nem tud minket legyőzni” – fogalmazott a szakosztály-igazgató, aki jó hírt is közölt: a február 6-án térdszalagsérülést szenvedett Hetényi Zoltán már edz, és várhatóan a március közepén rajtoló elődöntőben már jégre léphet. Igaz, az őt helyettesítő Bálizs Bence remekül védett az EBEL-alapszakasz hajrájában.

A sajtótájékoztatón szót kapott Kercsó Árpád, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia vezetője is, aki kiemelte: minden korosztályban vannak olyan képességű hokisok, akik néhány éven belül a felnőttcsapathoz tartozhatnak, akár úgy is, hogy nem kell minden lépcsőfokot megmászniuk. Id. Ocskay ehhez annyit fűzött hozzá: nagyon várják, hogy a klub 14 csapata számára elkészüljön az új edzőpálya, amelynek átadása 2012-ben várható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.