Élet-Stílus

Bahrein megússza Forma-1-es a jogdíjat

Bernie Ecclestone szerint a feszült politikai helyzet, a kormányellenes tüntetések miatt törölt Bahreini Nagydíj szervezőinek nem kellett befizetniük a 2011-es esztendőre esedékes jogdíjat.

„Nem fogok olyan futamért pénzt kérni, amelyre nem került sor – jelentette a Forma-1 első embere a The Guardian című brit lapnak adott nyilatkozatában. – Olyan ez, mint egy földrengés, egy hónappal ezelőtt senki sem számított rá, hogy ilyesmi történik.”

Ecclestone nem tartja kizártnak, hogy az idei évben mégiscsak lesz majd verseny a szahíri pályán, sőt, kijelentette: mindent megtesz ennek érdekében: „Amennyiben normalizálódik a helyzet, azon leszünk, hogy beillesszük a futamot a naptárba.”

A Forma-1-es világbajnoki sorozat március 13-án vette volna kezdetét Bahreinben, ám a bizonytalan belpolitikai helyzetre tekintettel hétfőn Szalman bin Hamad al-Kalifa, az ország trónörököse telefonon értesítette Ecclestone-t, hogy elmarad a verseny.

Az idénynyitóra így március 27-én, Melbourne-ben kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik