Élet-Stílus

Kiállítás nyílt a veszprémi kézilabdázás történetéről

A veszprémi kézilabdázás 60 éves történetét bemutató, egyedülálló kiállítás nyílt kedden a helyi Laczkó Dezső Múzeumban; a tárlat érdekessége, hogy látható Dejan Pericnek, az MKB Veszprém világklasszis kapusának tíz festménye is.

“A kézilabda, ez a csodálatos játék, Magyarországon a második legnépszerűbb sportág, Európában pedig a harmadik, s ma már a sportolás életpályaprogram is” – mondta Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, az MKB Veszprém vezetőedzője a kiállítás megnyitóján elhangzott köszöntőjében. „A kézilabda olyan embereket nevel, akik nemcsak példaképek, hanem alkalmasak arra, hogy a világban és az élet minden területén megállják a helyüket” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a sport tehát ma már nemcsak eszköz, hanem cél is.

Mocsai hangsúlyozta azt is, hogy Veszprémben mély gyökerekkel rendelkezik a kézilabda, beleívódott a hétköznapokba, sőt, az emberek kultúrigényébe is. A szakember kitért arra is, hogy Veszprém környékén és a régióban sorra alakulnak a kézilabda utánpótlás iskolák, s reményei szerint egy akadémia is létrejön a városban, amely az egész Kárpát-medencéből Veszprémbe fogja vonzani a középiskolás korú fiatalokat.

Két egykori csillag: Zlatko Saracevic és Éles József örül a 2001-es címnek (MTI)

Két egykori csillag: Zlatko Saracevic és Éles József örül a 2001-es címnek (MTI)

Polgárdi Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke többek között azt hangsúlyozta beszédében, hogy az európai hírű kézilabdacsapattal együtt legalább annyira híres a város szurkolótábora is.

A tárlat megnyitóján külön köszöntötték a jelen lévő Ritterné Lengyel Erzsébetet, aki az 1965-ben világbajnokságot nyert válogatott tagja és világválogatott volt, valamint Lakiné Tóth-Harsányi Katalint, aki az 1976-os montreali olimpián bronzérmet szerzett a magyar csapattal, s testvérével, Tóth-Harsányi Borbálával együtt ugyancsak legendás játékosa a városnak.

A május 29-ig tartó sporttörténeti tárlat bemutatja a veszprémi kézilabdázás 60 éves történetét; sok érdekes fotó, régi újságcikk látható, olvasható, számos serleget, kupát, érmet, emléklapot és sportmezt állítottak ki, egy hatperces film pedig a magyar kézilabdázás történetét is “áttekinti”.

Zlatko Vujin (MTI)

Zlatko Vujin 2010 (MTI)

A látogatók megismerkedhetnek a ’60-as és ’70-es évek híres női kézilabdacsapatának, a Bakony Vegyésznek a történetével, eredményeivel, s nem utolsósorban az 1977-ben életre hívott Veszprémi Építőkkel, amely később Bramac Veszprém, majd Fotex Veszprém néven ért el jelentős sikereket – 1992-ben például KEK-et nyert -, több éve pedig már MKB Veszprém néven szerez európai hírnevet a városnak, a klubnak.

A megnyitón jelen voltak az MKB Veszprém játékosai is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik