Élet-Stílus

Ismét második a Napoli – videó

A Napoli hosszas gyürkőzés után letudta a Catania elleni „déli derbit”, s a győzelemnek köszönhetően az Inter elé ugrott. Walter Mazzarri tanítványai három ponttal követik a Milant.

A Napoli vasárnap hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Cataniát, s ezzel visszavette a második helyet a Serie A-ban.

A meccs feszült hangulatban kezdődött, s mindez fokozódott, amikor a 6. percben Gava játékvezető nem adta meg a vendégek jogosnak tűnő büntetőjét (Sosa rántotta le Ledesmát). Nem sokkal később Ezequiel Schelotto fejese ért – majdnem – gólt, majd a Napoli következett. Marchese buktatta a korábban szabálytalankodó Sosát, s a bíró ezúttal megadta a büntetőt, az olasz góllövőlistát vezető Cavani azonban a kapufa tövére helyezte a tizenegyest.

Bár gól nem született, a Catania óvatosabbá vált, s talán épp ez lett a veszte. A 25. percben Cavani kipattanójára Zuniga (képünk) érkezett, és vezetést szerzett a hazaiaknak. A félidő folytatásában a Napoli kivárásra játszott, a Catania nem igazán tudott mit kezdeni a felkínált területtel, de legalább Aronica és Schelotto hajba kapott.

Térfélcsere után a Napoli kezdett motiváltan. Hamsik lövését védte Andujar, majd a szögletből Pazienza fejelt kevéssel mellé. A nápolyiak lelkesedése ezzel el is szállt, míg a Catania elsősorban a Napoli tizenhatosának előterében kivívott szabadrúgásokkal veszélyeztetett. Lodi egymás után ívelte be a veszélyes labdákat, a 68. percben viszont úgy döntött, kapura lő, De Sanctis azonban a helyén volt.

Napoli-Catania – összefoglaló:


A hajrában két szicíliai csereember, Maxi Lopez és Ricchiuti került ziccerbe (nem sikerült). A Napoli így besöpörte a három pontot, s pontszámokat tekintve akár be is érheti a Milant: ehhez jövő hétfőn nyerni kellene a listavezető ellen a Giuseppe Meazza stadionban.

Serie A, 26. forduló:
Napoli-Catania 1-0 (1-0)
San Paolo, 45 ezer néző. Vezette: Gava
Gól: Zuniga (25.)
Napoli: De Sanctis – Santacroce, Cannavaro, Aronica – Maggio, Yebda, Pazienza (Gargano, 76.), Zuniga (Dossena, 79.) – Sosa (Mascara, 61.), Hamsik – Cavani.
Catania: Andujar – Potenza, Spolli, Silvestre, Marchese – Ledesma, Lodi – Schelotto (Maxi Lopez, 64.), Martinho (Morimoto, 88.), Gomez (Ricchiuti, 72.) – Bergessio.

Az élcsoport:
1. Milan 55 pont (46-20), 2. Napoli 52 (41-22), 3. Inter 50 (47-29), 4. Lazio 48 (33-22), 5. Udinese 44 (42-30), 6. Juventus 41 (41-32), 7. Palermo 40 (44-36), 8. Roma 39 (38-36),…17. Catania 26 (22-34)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik