Élet-Stílus

Szávay célja a Grand Slam-győzelem

admin
admin

2011. 02. 18. 10:35

A Grand Slam-diadal is benne van a kalapban - nyilatkozta Szávay Ágnes a távirati irodának adott interjújában.

A legjobb magyar játékos hátsérülés miatt október óta nem játszott tétmeccsen, a világranglistán azonban nem esett nagyon vissza, jelenleg a 38. helyen áll. Az MTI-nek adott interjújában arra a kérdésre, hogy vissza tud-e térni a legjobbak közé (2008 áprilisában 13. volt), Szávay határozott választ adott: „Természetesen: vissza!”

„Az első három hónap azonban elúszott, így a legjobb 30 a reális cél. Ezzel jövőre Ausztráliában már kiemelt lehetnék, és az Australian Openen elért jó eredmény esetén már a 20 közé is kerülhetnék.”

A távolabbi cél – ami egyelőre álom – az első tízbe jutás és Grand Slam-győzelem. „Ezért dolgozunk! Aztán megyünk tovább: ha az ember nyer egy GS-t, akkor jó lenne elhódítani egy másodikat is. Mert evés közben jön meg az étvágy” – így Szávay, aki Grand Slam-viadalon a 2007-es US Openen szerepelt a legjobban, negyeddöntős volt.

WTA-tornát eddig ötször nyert (négyet salakon, egyet kemény pályán): 2007-ben Palermóban és Pekingben diadalmaskodott, majd 2009-ben, valamint 2010-ben Budapesten sem akadt nála jobb, s tavaly Prágában is ő vehette át a győztesnek járó trófeát. Emellett kétszer volt döntős: 2007-ben New Havenben és 2008-ban Párizsban.

A sikerei közül a budapesti és a prágai diadalát emelte ki: „Budapest és Prága, erre a két győzelemre vagyok a legbüszkébb. Budapestre azért mert az Budapest, mert meg tudtam védeni a címemet, Prágára pedig, mert kevés olyan játékos van, aki egymás után, két héten belül két tornát nyer” – tette hozzá az új edzővel, Köves Gáborral készülő Szávay, aki a tavalyi évet fájdalomcsillapítókkal és tapaszokkal játszotta végig.

Mint mondta, élvezi az edzéseket, és tervei szerint március elején visszatér: „Indian Wellsben kezdek. Próbálok úgy felkészülni, hogy abszolút panaszmentes legyek”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.