Élet-Stílus

A Pick a kézilabdacsapat új tulajdonosa

admin
admin

2011. 02. 18. 15:30

A Pick Szeged Zrt. többségi tulajdonában lévő Pick Kézilabda Kft. működteti a jövőben a nehéz helyzetbe került szegedi kézilabdacsapatot.

A cég közleménye szerint a Kft. „a következő hetek során áttekinti a csapatok működését és rövid időn belül olyan középtávú tervet készít, amely a felnőtt együttes körülményeinek javítását éppúgy szolgálja, mint a színvonalas utánpótlás nevelést”.

A pénteki tájékoztatás kitér arra is, hogy az anyagi háttér megteremtése során a Zrt. „továbbra is számít Szeged önkormányzatának, a Tisza Volán SC-nek és mindazon, a régióban működő gazdasági társaságoknak a segítségére, amelyek számára fontos a nagy múltú szegedi kézilabda-szakosztály fennmaradása és sikeres működtetése”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.