Élet-Stílus

Hajléktalanból lett divattervező

Mesébe illő történet ez. Egy fiúról szól, akit 14 évesen elhagytak a szülei és a hosszú, utcán töltött évek után valóra vált az álma: felfedezte őt a divatvilág.

New York utcáin egyre ismertebb a hajléktalan művész Nary Manivong. Szülei 14 évesen kitették őt és három testvérét az utcára, ahol nagyon hamar fel kellett nőniük.
“Első éjszaka egy fánküzletnél aludtam” – meséli a róla szóló filmben, ugyanis Manivong életéről dokumentumfilm készült, amit ezen a héten kezdenek vetíteni a New York-i mozikban.

Az újabb sikersztorit a divatvilág is a magáénak érzi: Manivong hajléktalan korszakának első napjaiban talált egy Vogue magazint, melynek hatására elindult a divattervezés irányába. Hihetetlen, hogy valaki az utcán élve tervezzen, miközben napi szintű túlélési gondokkal küzd.
És mégis van ilyen ember, hiszen hajtották őt az álmai és a kidobott ruhadarabokból varrta- és állította össze első kollekcióját Ohioban. Ekkor tizenhét éves volt és amint azt a dokumentumfilmből megtudhatjuk, hányatott körülményei ellenére sem hagyta ott az iskolát. De szülőhelye nem a divat fellegvára volt, így egyetlen esélye az maradt, ha eljut New Yorkba.

Miután eljutott a Nagy Almába, 2005-ben szerzett egy támogatót és debütált a New York-i divathéten. Könnyed, egyedi stílusú kollekciója meghozta a várt sikert, elindulhatott a hírnév felé.
De egyszer fent, egyszer lent: a befektetői kedv is változékonynak bizonyult, a pénz fogytával Manivong is elindult a lejtőn.
A WWD magazin ez évi értesülései szerint nincs ok az aggodalomra, Manivong megint talpra állt, újra tervezi álmait és csodaszép ruháit. A következő New York-i divathéten bizonyára újra láthatjuk kollekcióját.

A dokumentumfilmből többet megtudhat Nary Manivong kalandos életútjáról és fantasztikus akaraterejéről. A galériában pedig ízelítőt adunk közkedvelt ruháiból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik