Élet-Stílus

A társak szerint Szivós Márton 2010 legjobbja

A múlt évben a magyar férfi vízilabda-válogatottban hivatalos mérkőzéseken szerepelt játékosok szerint Szivós Márton volt 2010 sportági legjobbja.

A nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu által megszavaztatott 24 pólósnál a Honvéd kiválósága egyetlen vokssal előzte meg az olasz Pro Reccóban játszó, s amúgy a szövetség által a tavalyi esztendő legjobbjának ítélt Madaras Norbertet. Kettejükön kívül még öten kaptak “jelölést” a társaktól, s érdekesség, hogy Madaras Szívósra, Szivós pedig Madarasra adta a szavazatát.

Az év mérkőzése a közvetlenül érintettek szerint egyértelműen a nyári, zágrábi Európa-bajnokságnak az a csoportmeccse volt, amelyen hosszú idő után a magyar válogatott ismét legyőzte a szerbek legjobbjait.

A legnagyobb meglepetés kategóriában kis híján holtversenyben végzett az élen a Honvéd kiemelkedő szereplése, Magyar Kupa-győzelme, illetve az, hogy az olasz válogatott – az elődöntőben éppen Kemény Dénes legénységét legyőzve – Európa-bajnoki döntőben játszhatott.

Az év góljának Hosnyánszky Norbertnek a bajnoki finálé ötödik meccsén parádés csavarral szerzett találata, 2010 legnagyobb csalódásának pedig az olaszokkal szemben elveszített Eb-elődöntő bizonyult.

A világ legjobb nem magyar játékosának a szerb Vanja Udovicsicset választották a szavazatoknak csaknem a felével, a legjobb magyarországi idegenlégiós címet pedig Miho Boskovic, a Vasas horvát világbajnoka érdemelte ki. Madaras Norbert lett a múlt év legjobb, külföldön játszó magyar pólósa, megelőzve reccós társát, Benedek Tibort. Szavazatot kapott még Steinmetz Ádám, Kiss Gergely, Kásás Tamás és Varga Dénes is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik