Élet-Stílus

Loeb csak hatodik lett a Svéd-ralin

A sorozatban hétszeres vb-győztes francia Sébastien Loeb csak a hatodik helyen zárt az idei rali-világbajnoki sorozat első futamán, Svédországban.

Az autósportban rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki győzelmére hajtó Sébastien Loeb számára nem kezdődött valami jól az idei sorozat, miután mindjárt az első napon defektet kapott, s a jelentős időveszteség miatt esélye sem volt a végső sikerre.

Loeb a hatodik helyre repült (MTI/EPA)

Loeb a hatodik helyre repült (MTI/EPA)

A Citroennel versenyző francia egyébként hagyományosan nem szerepel jól a Svéd-ralin, amelyet 1999 óta tartó pályafutása során csupán egyszer, 2004-ben tudott megnyerni, emellett három második hellyel büszkélkedhet. Ezúttal be kellett érnie a hatodik hellyel.

A 2011-es svéd viadal a finn Mikko Hirvonenről, és a Fordokról szólt.

A dobogóra kizárólag a Ford Fiesta RS-t hajtó pilóták állhattak fel, a tavalyi elsőségét megvédő Hirvonen mögött a meglepetésre sokáig vezető norvég Mads Östberg és a finn Jari-Matti Latvala végzett a második, illetve harmadik helyen a havas-jeges versenyen.

„Nagyon örülök, remek érzés megnyerni az első versenyt az új Fiestával. Az utolsó szakasz előtt meglehetősen ideges voltam, de most boldog vagyok, hiszen remekül kezdődött számomra az idei sorozat” – mondta Hirvonen, aki szombaton, a 11. szakasz után állt az élre, és három részsikert aratva karrierje 13. futamgyőzelmét jegyezte.

Svéd-rali:
1. Mikko Hirvonen (finn, Ford Fiesta RS) 3:23:56.6 ó
2. Mads Östberg (norvég, Ford Fiesta RS) 6,5 mp hátrány
3. Jari-Matti Latvala (finn, Ford Fiesta RS) 34 mp h.

6. Sébastien Loeb (francia, Citroen DS3) 2:30.3 p h
8. Kimi Räikkönen (finn, Citroen DS3) 7:02.3 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik