Élet-Stílus

Clijstersé a női tenisztrón

Pénteken Párizsban eldőlt, hogy hétfőtől ismét a belga Kim Clijsters vezeti majd a női világranglistát.

„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek az első helyre” – mondta a 27 éves, négyszeres Grand Slam-győztes belga teniszező, aki azzal előzött, hogy a párizsi torna negyeddöntőjében két sima szettben legyőzte az ausztrál Jelena Dokicot. Ennek örömére a szervezetőktől több mint egyméteres, virágokból készített egyes számot vehetett át.

Kim Clijsters korábban háromszor is vezette a női teniszezők világranglistáját, 2003. augusztus 11. és 2003. október 19., 2003. október 27. és 2003. november 9., valamint 2006. január 30. és 2006. március 19. között ült a trónon, amelyre 256 hét után térhet vissza. Ennél hosszabb távolét után csak Serena Williams tudott visszakapaszkodni az élre, az amerikai 265 héttel mindkét nemet tekintve vezeti a vonatkozó rangsort.

„Idősebb lettem és valamivel tapasztaltabb is, emellett képes vagyok élvezni minden percet a teniszben” – indokolta Clijsters, miért ilyen sikeres azok után, hogy több mint kétéves kihagyás, s szülés után 2009 augusztusában visszatért. Azóta kétszer győzött a US Openen, idén pedig az Australian Openen is csúcsra ért. Karrierje során összesen 41 tornagyőzelmet aratott, amellyel 13. a legeredményesebb női teniszezők között.

Clijstersé a női tenisztrón 1

Clijsters egyébként azt a Caroline Wozniackit taszította le trónról, aki úgy volt világelső, hogy Grand Slam-viadalon eleddig nem termett babér a számára, sőt, döntőbe is csak egyszer, a 2009-es US Openen tudott kerülni – és éppen Clijsterstől kapott ki két szettben. Persze a szőke dánnak még bőven van ideje trófeákat (most 12-nél tart) és ranglistapontokat gyűjteni, hiszen nagyon fiatal, júliusban még csak 21 éves lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik