Élet-Stílus

Nincs döntés Nagy László ügyében

Egyelőre nem született döntés a Barcelonában játszó Nagy László ügyében. Értesüléseink szerint a jövő héten derül ki, hogy szerepel-e még a magyar kézilabda-válogatottban.

Korábbi hírek szerint az átlövő péntekig kapott időt arra, hogy eldöntse, vállalja-e a játékot a magyar kézilabda-válogatottban. Nos, a határidő lejárt, információnk szerint azonban még nem született meg a döntés, a kártyák kiterítésére várni kell, a jövő héten viszont végérvényesen lezárulhat a meglehetősen régóta húzódó, s egyre kínosabb ügy.

A 29 éves játékos, a válogatott csapatkapitánya 2009 nyarán szerepelt utoljára piros-fehér-zöldben, később felmerült, hogy a hispán együttesben folytatja, s spanyolként venne részt a 2012-es londoni ötkarikás játékokon. Ezt azonban a vonatkozó szabályok szerint csak akkor teheti meg, ha három évig nem játszik a magyar válogatottban.

Azóta különböző indokokkal, többnyire sérülésekre hivatkozva rendre lemondta a szereplést a magyar csapatban, majd tavaly ősszel nyílt levelet írt, amelyben a nagy tornákon kapott napidíj mértékét és a biztosítás feltételeit kifogásolta, s erre vezette vissza, hogy már több mint másfél éve nem szerepel a magyar nemzeti csapatban.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) egy bizottságra bízta Nagy Lászlóval folytatandó tárgyalásokat, s az ügy lezárását – erre a jelek szerint azonban még egy kicsit várni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik