Élet-Stílus

Egervári Tökölit is meglepte – interjú

admin
admin

2011. 02. 04. 11:02

Tököli Attila meglepődött azon, hogy hét év után ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe. A 34 éves csatárt klubcsapata, a Kecskemét novigradi edzőtáborában értük utol.

Meglepődött?

Mi tagadás, nagyon. Nem számítottam arra, hogy 34 évesen ismét válogatott lehetek, ezzel együtt persze örülök a lehetőségnek, amellyel természetesen megpróbálok élni.

Öregnek érzi magát?

Dehogy. Nálam idősebb játékosok is futballoznak a különböző válogatottakban, nem kirívó eset az enyém. Különben is úgy tartom, nem a kor számít, kizárólag a teljesítmény. Nem a korom, hanem az elmúlt évek tendenciái miatt lepett meg a meghívó…

Vagyis?

Korábban sokszor, legutóbb a holland Erwin Koeman kapitánysága alatt lehetett hallani, hogy csatárínség van a magyar válogatottnál, nincsen támadónk… Már az is felmerült bennem, hogy esetleg én nem vagyok az, hiszen hiába ment a játék, nem számoltak velem. Magamat pedig mégse hívhattam meg. Nem tehettem mást, tettem a dolgomat a klubomnál, és realista emberként nem álltam a kapuban a postásra, meghívóra várva.

2001-ben így festett a magyar válogatott (MTI)

2001-ben így festett a magyar válogatott (MTI)

A szövetségi kapitány helyében beválogatta volna magát?

Egyszerű a dolgom: nem én voltam és vagyok a szövetségi kapitány…

Korábban a Dunaferrnél sikeresen dolgozott együtt Egervári Sándorral. A közös múltnak lehet szerepe abban, hogy a kapitány önt hívta be a sérült Szalai Ádám helyett?

Nagyon sajnálom, ami Szalai Ádámmal történt, hallottam, hogy szegénynek az oldalsó térdszalag-szakadás mellett a keresztszalagja is megsérült a térdében. Gyors gyógyulást kívánok neki. Az, hogy korábban dolgoztam Egervári Sándor irányítása alatt, abban nyilván előnyt jelentett, hogy tökéletesen ismer, tudja, hogy mire számíthat tőlem.

A kapitány milyen szöveggel postázta a meghívót?

Nekem is azt mondta, amit aztán a médiában nyilatkozott, azaz hogy mindent figyelembe véve én vagyok legjobb megoldás, a játékstílusom illik bele leginkább abba a játékrendszerbe, amelyre törekszik, és szerinte tudok segíteni a csapatnak.

Ön is ezen a véleményen van?

Ha másként gondolnám, nemet mondtam volna az invitálásra.

Meglehetősen régen, a német Lothar Matthäus kapitánysága alatt, 2004. február 21-én szerepelt utoljára a válogatottban. Gondolta volna, hogy hét évet kell várnia az újabb meghívóra, amikor a románok elleni felkészülési meccsen lejött a pályáról?

Nyilván nem, de így alakult, nem is érdemes már ezen rágódni.

A hét évvel ezelőttihez képest alaposan kicserélődött a válogatott.

A maiak közül csak Király Gáborral és Gera Zoltán szerepeltem együtt a válogatottban, s Gerzson a Fradiban is a csapattársam volt, akárcsak Laczkó Zsolt, aki szintén kerettag.

Tököli edzésen trükközik - háttérben a ma már ezőként dolgozó Pető Tamás (MTI)

Tököli edzésen trükközik – háttérben a ma már edzőként dolgozó Pető Tamás (MTI)


Ha már a Ferencváros szóba került: igaz a hír, hogy nyáron újra képbe került a klubnál?

A hír igaz, de a szakmai vezetés nem tartott rám igényt…

Miért?

Aligha tőlem kellene ezt megkérdeznie.

Egyébként lett volna kedve visszatérni a zöld-fehérekhez?

Szerettem ott játszani…

Az eddigi 22 válogatottbeli fellépése közül melyik a legemlékezetesebb a számára?

A 2000 márciusában lejátszott lengyelek elleni találkozó még akkor felejthetetlen, hogy nem sikerült valami fényesen, hiszen azon ölthettem fel magamra először a címeres mezt. Emellett az olaszok elleni világbajnoki selejtezőt (2000. szeptember 3. – a szerk.) emelném ki. A 2-2-es döntetlent 63 ezer ember látta az akkori Népstadionban. Nagyszerű volt a hangulat – mi, labdarúgók nagyon szeretjük az ilyen meccseket.

Ha Azerbajdzsán ellen esetleg betalál a kapuba, tervez valami különleges gólörömöt, csakhogy még inkább emlékezetessé tegye a visszatérését?

A különleges gólöröm egyáltalán nem az én stílusom, egyszerűen, szolidan örülök majd.

Elgondolkodott azon, hogy adott esetben a vb-ezüstérmes Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezőn is pályára léphet?

Egyelőre azt sem tudom, Azerbajdzsán ellen mennyi szerepet kapok, de ha pályára lépek jövő szerdán, igyekszem meghálálni a szövetségi kapitány bizalmát. A hollandok elleni összecsapásig pedig sok víz lefolyik még a Dunán, de persze bármi megtörténhet…

—- Az azeri keret—-

Kapusok:
Kamran Agajev (Hazar Lankaran)
Agil Mammadov (FK Baki)
Andrey Popovic (Abseron)

Védők:
Vladimir Levin (Inter Baki)
Vurgun Hüsejnov (Turan Tovuz)
Rail Melikov (Neftci Baki)
Ruslan Abisov (Neftci Baki)
Samir Abbasov (Qarabag Agdam)
Elnur Allaverdijev (Hazar Lankaran)

Középpályások:
Fábio Luís Ramim (FK Baki)
Samir Zargarov (FK Ganja)
Amit Guluzade (Neftci Baki)
Javid Hüsejnov (Neftci Baki)
Rahid Amirgulijev (Hazar Lankaran)
Aleksandr Certoganov (Inter Baki)
Elnur Abdullajev (FK Mugan)
Elvin Mammadov (Qarabag Agdam)
Arif Isajev (Gabala)

Csatárok:
Vügar Nadirov (Qarabag Agdam)
Rauf Alijev (Qarabag Agdam)
Vagif Javadov (FK Baki)
Murad Hüsejnov (Gabala)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.