Élet-Stílus

Mit ér a Windows-telefon?

admin
admin

2011. 02. 01. 17:32

Ambiciózus szereplőként igyekszik beszállni a mobiltelefonok piacára a Microsoft – ismét. A Windows Mobile nevű, a 6.5-ös verzióig eljutott legutóbbi operációs rendszerüket látványosan kiszorította a piacról az iPhone és az Android, a jelenlegi két legerősebb versenyző. Mivel sem üzletileg, sem technológiailag nem volt folytatható a Mobile, a vállalat a nulláról kezdve épített meg egy teljesen új rendszert, a látványos és elsőre meggyőző Windows Phone 7-et. Már két hónapja van a piacon, azaz kitárgyalta már minden blog és szakmai lap. Általában lelkesen. Most azonban kiderült: rosszabbul áll, mint lecsúszott elődje.

Az okostelefon-piac két százalékát birtokolja a Microsoft új csodafegyvere, a Windows Phone 7 – közölte egy amerikai kutatócég a napokban. Ez pontosan fele annyi, mint lecsúszott elődjéé, a Windows Mobie 6.5-é. A helyzet azonban nem olyan rossz, mint ahogy hangzik, mindenesetre kérdés, van-e, lesz-e hely a piacon a csúcstelefonokat igénylő operációs rendszernek.

Egyértelműen érezni a Windows Phone 7-en (WP7), hogy iPhone-verő mobilszoftvernek szánták. A Microsoft igyekszik központosítva kézben tartani a fejlődését: a rendszer viszonylag zárt, a letölthető, telepíthető alkalmazások csak a hivatalos online boltból érhetőek el (akár az App Store-nál), a PC-kkel pedig csak a cég saját Zune nevű szoftverén keresztül kommunikál, amely ráadásul csak Windows alatt fut. Ez is az Apple megoldására emlékeztet, amely az iTune javára teszi ugyanezt. Bár a Windows Phone 7 csak egy operációs rendszer, azaz nem kapcsolódik hozzá hardver (nem úgy, mint az iPhone esetében, amely az egy eszköz-egyrendszer elvét követi), a Microsoft kemény szabványokkal szabályozza, milyen telefonok árulhatók vele. Ilyenek például bizonyos Samsung-, LG- és HTC-csúcsgépek. Ez fegyvertény lehet a Google fejlesztette, nyílt forráskódú Android rendszerével szemben, amely bármely hardverhez igazítható, a gyártók házon belül módosítják, ennek megfelelően több tucat verziója van jelen a piacon.

„Végre valami újdonság” – kiáltott fel a legtöbb tesztelő, miután először meglátta a rendszert. Sok mindent hiányoltak: nincs copy-paste, a telefon nem működik vezeték nélküli hotspotként, azaz nem képes wifi routerként sugározni a mobilnetet, a böngésző nem támogatja a Flasht (de még a Microsoft-féle Silverlight technológiát sem), hogy csak pár kiragadott példát említsünk. A Microsoft így is óriási késésben volt, gyorsan piacra kellett tehát dobni a rendszert, amelyet meg is tettek, azzal, hogy a frissítések nemsokára érkeznek. Alig várja a közönség: a blogok egymásra hivatkozva pletykálnak a várható új funkciókról, a rajongók pedig emlékeztetnek mindenkit, hogy az Android korai változatai még ennél is rosszabb állapotban voltak.

Samsung Omnia 7

Samsung Omnia 7

Egyre érzékenyebb a sajtó és a közönség a mobilos adatvédelemre és a mobilnettel felszerelt csomagok veszélyeire, a hírgyárak pedig megtalálták a Microsoftot is. Többen panaszkodtak ugyanis, hogy új telefonjuk akár napi több tíz megabyte (!) adatot is küldenek és fogadnak még akkor is, ha nem is használják őket. Azóta kiderült: a Yahoo Mail levelezőkliens a ludas, amely – ahogy a vállalat elismerő közleményében fogalmazott – „nem hatékonyan” illeszkedett az operációs rendszerbe.

A kezelőfelület a fentiekkel együtt is friss, gördülékeny és nem hasonlít az iPhone-éra, amelyet nagyjából az összes gyártó lemásolt már. Ám ez nem garancia arra, hogy érvényesülni tud az okostelefonok piacán, amely nagyon gyorsan nő, de ami a rendszereket illeti, még így is telített. Amerikában lassan az eladott mobilok fele „smart”, most először az ötös toplista minden egyes tétele ilyen volt. Ha így haladunk, értelmét veszti maga az okostelefon szó is, hiszen a hagyományos készülékek is vannak olyan fejlettek, hogy a határok végképp elmosódnak.

Az elmúlt két hónap eredményével a Microsoft láthatóan elégedett, kétmilliós példányszámot emleget, azaz ennyi WP7-et futtató telefont adtak el világszerte. A piac állatorvosi lovának számító Amerikában azonban eddig elmaradt a robbanás: a felnőtt okostelefon-tulajdonosokat megkérdező NPD Group szerint két százalékos a Microsoft-rendszer jelenléte. Ugyanennyi idő alatt az Android kilenc százalékot nőtt. Ironikus, hogy jelenleg a hivatalosan is eltemetett Windows Mobile 6.5 is jobban áll: jelenleg négy százalékon. Fontos azonban, hogy a Windows Phone 7 csak a legkorszerűbb, tehát a legdrágább telefonokon fut, míg a Google rendszere olcsóbb hardverekkel is megbarátkozik. Ha bekövetkezik egy generációváltás és lemegy a mostani csúcskategóriás készülékek ára, akkor derül csak ki, van-e tényleges igény a WP7-re.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.