Élet-Stílus

Bravúrgyőzelem Norvégia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott bravúros győzelmet aratott a Norvégia felett a svédországi világbajnokságon.

A magyarok pénteken 32-26-ra kikaptak az olimpiai ezüstérmes izlandiaktól, míg a norvégok könnyedén verték 35-29-re a japánokat. A célkitűzés, vagyis a hét közé jutás szempontjából fontos volt, hogy a Mocsai-csapat legyőzze az Eb-hetedik norvégokat.

A lelátón döntő többségben norvég szurkolók tomboltak, ők örömmel látták a kedvencek 5-0-s kezdeti rohamát, valamint Erevik kapus három bravúrját. Négy és fél perc után időt is kértünk.

Az első magyar gól – 0-6-nál – a 8. percben született Ilyés révén, előtte még Mocsai büntetőt rontott, a kapuban pedig Fazekast Mikler váltotta. Sikerült 7-4-re, majd 8-6-ra feljönni (14. perc), ekkor azonban Schuchot kiállították. A két Iváncsik, Gergő és Tamás, valamint az átlövő Ilyés magára talált, és vezérletükkel a csapat tartani tudta a lépést.

A 20. percben már csak 11-10-re vezettek a norvégok, de ebben a kritikus szakaszban Katzirzot kiküldték a bírók. Az emberhátrányból jól jött ki a magyar sereg, még úgy is, hogy Iváncsik Gergő büntetőből szétlőtte a kapufát, öccse pedig – aki egyenlíthetett volna – ziccert hibázott. A kapufa segített a nekünk is, de az egyenlítés nem jött össze.

Bravúrgyőzelem Norvégia ellen 1

A szünet után kétszer is emberelőnybe került a Mocsai-együttes – egyszer dupla létszámfölénybe is -, ám ekkor a bírók a norvégok pártján álltak, és nem sikerült gólt dobni. Ettől felpörögött az északi gárda, és elhúzott 20-16-ra. Több poszton is cserélt a kapitány, az irányító Császár új színt vitt a játékba, Mikler pedig fantasztikusan védett.

A 48. percen Császár büntetőjével 21-21 lett, a norvégok pedig időt kértek. Zubai befordulásával először vezetett a magyar válogatott, aztán a beállós megint eredményes volt. Fokozatosan fáradtak a skandinávok, 12 percig nem lőttek gólt – Miklernek hála.

A hajrát is jobban bírták a magyarok, és megnyerték az ütközetet, ráadásul még a tervezett csere, Perez Carlos is bevetésre vár a később esedékes fontos mérkőzésekre. Vasárnap pihenhet a magyar válogatott, amely hétfőn a brazilok ellen játszik majd.

Vb, B csoport, 2. forduló (Norrköping):
Magyarország-Norvégia 26-23 (14-16)
Gól: Császár 5/3, Iváncsik G. 5/2, Iváncsik T. 5, Ilyés 5, Zubai 3, Katzirz 1, Nagy 1, Mocsai 1, illetve Kjelling 7, Tvedten 6/3, Myrhol 6, Mamelund 2, Björnsen 1, Lund 1

Mocsai lajos Szövetségi kapitány

„Ez a csapat igazi diadala volt, drámai, nagy csatában nyertünk. A közel azonos képességű válogatottak mérkőzésén az első 10-15 perc nem mindig meghatározó, ezért nem estünk kétségbe, hogy a norvégok nagy iramban kezdtek, és elhúztak 6-0-ra. Aztán a saját csapdájukba estek, és már nem bírták az iramot tartani. Folyamatosan feljavult a támadójáték, a cserék, a fiatalok egyre bátrabban vállalták fel a lövéseket, betöréseket. A védelem is összeállt, ez is példaértékű volt. Mikler fantasztikusan védett, tartást adott a többieknek. Pénteken még fáradtak voltunk Izland ellen, most is voltak hibáink, ezért nem kell túlértékelni egyik meccset sem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik