Élet-Stílus

Szorul a hurok a Dakar-ralin

Az autósoknál a volkswagenes Nasszer Al-Attijah, míg a motorosoknál az apriliás Francisco López érte el a legjobb időt a a hetedik szakaszon.

Bár eredetileg a 2011-es Dakar legnehezebb szakaszát szánták a résztvevőknek a szervezők a pihenő napot követően, de tervezett 631 kilométeres gyorsaságit 272 kilométeresre módosították, így az az idei verseny a legrövidebb gyorsaságija lett.

A vasárnapi etapra azonban így sem lehetett panasz, mert rengeteg ugrató tarkította, ráadásul nagy volt a por, ezért alig lehetett látni – volt akinek ez nem is tetszett.

„Technikás szakasz volt, szép, de igen nehéz. Az első részen szenvedtem, mert Faria mögött voltam és sok port kaptam, nehéz volt leelőzni őt, ám az utolsó részen, a puha homokban már a saját tempómban mehettem” – így a motorosoknál éllovas Marc Coma.

Persze, aki otthon van, az vakon ismeri a vidéket, nem számít a por. Legalábbis ezen a szakaszon a chilei Francisco López volt a leggyorsabb motoros. Az összetettben harmadik helyen álló versenyző percekkel került közelebb a végső győzelemért csatázó KTM-sekhez. Ez volt López első szakaszgyőzelme idén, összességében már az ötödik.

Tekintve, hogy Cyril Despres végzet ezúttal a második helyen, a címvédő franciának is sikerül visszahoznia valamennyit az utóbbi szakaszokon összeszedett lemaradásából, az összetettben vezető, ezúttal harmadik Marc Comával szemben. A különbség még hét perc fölötti, de egy apró műszaki vagy navigációs hiba is gyorsan eltüntetheti ezt.

„Többségében jó nap volt ez a motornak és embernek egyaránt. Pályafutásom során ez volt az egyik legjobb napom motokrossz stílusú versenyzést illetően. Nemcsak csodaszép volt a szakasz, de fantasztikus volt azon hajtani is. Valóban remek nap volt, még az eredmény tekintetében is” – jegyezte meg a címvédő Despres.

Szorul a hurok a Dakar-ralin 1

Az autósok mezőnyében folytatódott a korábban megismert forgatókönyv. A Volkswagenek rendíthetetlenül nyomulnak előre, a BMW Stephaen Peterhansel pedig megint defektet kapott. Ezúttal a német mezőnyből Nasser Al-Attiyah érte el leggyorsabb a célt, megszerezve pályafutása tizedik szakaszgyőzelmét a Dakaron.

„Nehéz napunk volt. Gyorsan utolértük Carlos Sainz-ot, de lehetetlen volt leelőzni őt a por miatt. Úgy döntöttünk nem vállalunk semmilyen kockázatot, inkább mögötte maradunk. Még 1:20-szal mögötte vagyunk, de nagyon örülök, hogy nyertük ezen a különleges szakaszon. Mostantól valóban támadni fogok. Viszont azért, hogy elkerüljük a defektet, nem szabad annyit keresztbe csúsznunk. Tavaly hat defektünk volt. Idén viszont nagyon összpontosítok a vezetésemre, hogy elkerüljem a defektet és amennyire lehet, a pályán maradjak” – nyilatkozta a nap végén az összetettben második Al-Attiyah.

Sainz nem volt boldogtalan a szakaszon elért második helye miatt, annál is inkább, mert továbbra is vezet az összetettben és egyre kevesebb veszélyt jelent rá kilencszeres Dakar-győztes, Stephane Peterhansel. A BMW-s a tegnap szakaszon ugyanis már 15 kilométer után kénytelen volt kereket cserélni, defekt miatt, amivel a hátránya már húsz perc fölé nőtt Carlos Sainz-cal szemben, ez pedig egyre ledolgozhatatlanabbnak tűnik.

„Az elején valamelyik Volkswagennek gondja lehetett, mert hamar a porába kerültünk. Nagyon nehéz volt így autózni 20 kilométer/órás sebebességgel, egyáltalán nem volt szél. Ezért inkább lemaradtunk, majd 15 kilométer után defektet kaptunk. Ezzel viszont kiestünk a ritmusból és az önbizalmunk is odalett az egész szakaszra. Nem a megfelelő tempóban hajtok ezen a puha, de sziklákkal tarkított talajon. Túl gyors vagyok. Az én hibám, nem a megfelelő sebességgel megyek. A dobogó, a második ,a harmadik, a negedik, az ötödik, vagy a nyolcadik hely az már mindegy, győzni jöttünk, de úgy tűnik ettől nagyon messzire kerültünk” – így az összetettben harmadik Stéphane Peterhansel.

Nemcsak emiatt lehet boldogtalan Sven Quandt, az X-Raid csapat vezetője, ugyanis két autójától is búcsúzni kényszerült. Az még valamelyest elfogadható, hogy Orlando Terranova 200 kilométer után borult fel az egyik X3-assal a szakaszon, az már kevésbé, hogy Guerlain Chicherit egy verseny kívüli beiktatott teszten tette ugyanezt a MINI-vel.

A dél-afrikai Giniel de Villiers munkája ugyanakkor kezd kifizetődni, a Volkswagen-pilóta ugyan nem a leggyorsabb a mezőnyben, de folyamatosan gyors (legutóbb 3. volt).

Ezzel már csak 11 percre van a harmadik helyen álló Peterhanseltől, s ha így halad a Volkswagen megismételheti tavalyi teljes sikerét, amikor nem engedett mást a dobogóra.

Loprais nyert a kamionosoknál

A cseh Ales Loprais sorozatban második részsikerét aratta, ezzel alig negyedórányira csökkentve lemaradását az összetettben. Már nem is a hatszoros győztes Vlagyimir Csagint kell legyőznie, hanem annak csapattársát, a versenyt eddig kétszer megnyerő Firdausz Kabirovot. Csagin továbbra is harmadik, s ezúttal is lassabb volt Kabirovnál.


Dakar-rali, 7. szakasz, Arica-Antofagasta:
Autósok:
1. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) 2:40:57
2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Volkswagen) 1:20 perc hátrány
3. Giniel de Villers (dél-afrikai, Volkswagen) 2:56 p h.

Az összetett állása:
1. Sainz 23:21:58
2. al-Attijah 1:22 p h.
3. Stéphane Peterhansel (francia, BMW) 21:11 p h.

Motorosok:
1. Francisco López (chilei, Aprilia) 3:29:45
2. Cyril Despres (francia, KTM) 2:21 p h.
3. Marc Coma (spanyol, KTM) 3:45 p h.

Az összetett állása:
1. Coma 26:13:50
2. Despres 7:24 p h.
3. López 18:27 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik