Élet-Stílus

Talmácsi Gábor a superbike-ban tesztel

admin
admin

2011. 01. 03. 16:47

Talmácsi Gábor január 10. és 14. között a superbike-vb-n induló Pedercini Team és a Kawasaki-gyár meghívására Malajziában tesztel.

A csapat hétfőn MTI-hez eljuttatott beszámolója szerint a “minden kötelezettség nélküli” gyakorláson a 29 éves Talmácsi, aki 2007-ben világbajnok volt a 125 kcm-esek között, egy Kawasaki ZX10-es versenymotort próbálhat ki.

A 2011-es idényben is Kawasaki motorral induló Pedercini csapat mellett ott lesz a teszten a gyár teljes versenymérnöki gárdája is, melynek tagjai nagyon “kíváncsiak” a világbajnok motoros szakmai véleményére.

“A 2010-es szezon végén a folytatást a gyorsasági vb-sorozatban terveztem, azonban az időközben bekövetkezett fordulatok miatt nem határolom el magamat a Superbike-világbajnokságon történő indulás lehetőségétől sem” – fogalmazott Talmácsi. “Egyelőre még nem tudok konkrétumokkal szolgálni az idei folytatást illetően, de ahhoz, hogy dönteni tudjak, mindenképpen fontosnak tartom, hogy kipróbáljak egy superbike motort is. Mindenre nyitott vagyok.”

A magyar motoros elmondta, hogy a teszt semmiféle kötelezettséggel nem jár, viszont nagy mértékben hozzájárul a téli motoros edzésekhez, amivel fenn tudja tartani a kondícióját. “Korábban még nem volt alkalmam kipróbálni ezt a típust, így a teszten újabb tapasztalatokkal gazdagodhatok” – tette hozzá. “Ezeknek a motoroknak az ereje hasonló a GP kategóriában használtakhoz, teljesítményük 200 lóerő feletti és az egyenesekben több mint 300 km/órás végsebességet érnek el.”

A Superbike versenysorozat a gyorsasági vb-t követően a második legnézettebb bajnokság a motorsportban, népszerűsége egyre inkább növekszik. Világszerte 97 tv-társaságnak köszönhetően 175 országban tudják nyomon követni a superbike-vb történéseit.

Számos ismert versenyző neve fémjelzi a sorozatot, melyek között több világhírű pilóta is van. Max Biaggi mellett Checa, Melandri, Toseland, Vermeulen, Guintoli, Rolfo is úgy döntött, hogy kipróbálja magát a superbike-ban. Roberto Rolfo tavaly még Talmácsi ellenfeleként a Moto2 kategóriában szerepelt, 2011-ben pedig már a Team Pedercini színeiben áll rajthoz a superbike vb-n.

Talmácsi az idén a Moto2-ben hatodik lett a Speed Up csapattal. Az ismert spanyol filmszínész, Antonio Banderas érdekeltségébe tartozó Jack and Jones istállóval november közepén állapodott meg a közös munkáról, egy héttel azután, hogy bejelentette szakítását menedzserével, Stefano Favaróval. A csapat december elsején azonban bejelentette, hogy visszalép az idei vb-sorozattól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.