Élet-Stílus

Elhunyt a D&G egykori modellje

A népszerű topmodell, Charles DeVoe szörfbaleset áldozata lett.

Charles DeVoe 2004-ben érkezett New Yorkba, hogy modell legyen. A fiatal fiú karrierje pillanatok alatt elindult és szépen ívelt felfelé. Számos szupermodellel és világhírű divatcéggel, magazinnal dolgozott együtt, mint például a Dolce & Gabbana, a Buffalo Jeans, Gisele Bundchen, Anne Klein, CQ, Vogue Nippon, V Magazine.

A modellt november 12-én érte a baleset a Rockaway-Beach elnevezésű parton New Yorkban. Ezen a szakaszon 2005-ig szörftilalom volt, mert veszélyesnek nyilvánították a vizet. Ennek ellenére, nagyon kedvelik a szörfösök, mert ott minden feltétel adott egy nagyszerű szörfélményhez. A balesetet az okozhatta, hogy a biztosítókötél a víz alatt beakadt valamibe, így a 28 éves DeVoe a hullámok alatt rekedt. A vízimentők kórházba szállították, ahol még négy héten keresztül kómában volt, majd december 17-én, pénteken elhunyt.

„Fiatal kora óta vonzódott a veszélyes sportokhoz. Nagyon szeretett kerékpározni, snowboardozni, szörfözni” – nyilatkozták a fiú szülei a Bildnek.
Charles a Major Model Management leszerződött manökene volt. „Padlón vagyunk. Teljesen összetörtünk ettől a veszteségtől” – fogalmazta meg gyászát az ügynökség egyik vezetője. A haláleset egyes momentumai egyelőre elég homályosak, így további részletek várhatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik