Élet-Stílus

Új edzője van Szávay Ágnesnek

admin
admin

2010. 12. 21. 16:53

Köves Gábor korábbi válogatott játékos irányítja a jövőben a jelenlegi első számú magyar női teniszező, Szávay Ágnes edzéseit.

A világranglistán 37. helyen álló Szávay már Kövessel kezdte meg az alapozást, s ugyan korábbi sérülése miatt a januári ausztrál nyílt bajnokságon még nem léphet pályára, bizakodóan várja a 2011-es esztendőt.

“Örülök, hogy végre egészséges vagyok és el tudtam kezdeni a felkészülést – idézte a versenyző nyilatkozatát az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény. – Sajnos az év vége nem úgy sikerült, mint ahogy azt elterveztem, sajnálom, hogy nem tudok részt venni az ausztrál bajnokságon, de nem vagyok elkeseredve, mert mindennél fontosabbnak tartom azt, hogy egészséges legyek és jól fel tudjak készülni a szezonra.”

Szávay ezen a héten a FED Kupa-válogatott tagjaival, többek között Arn Grétával, Czink Melindával és Babos Tímeával közösen tréningezik. Mint elmondta, januárban kezdi meg a labdás tréningeket, s az első WTA-versenye a februári Open GDF Suez torna lesz Párizsban.

Köves Gábor három olimpián szerepelt (1988, 1996, 2000), s részese volt a magyar Davis Kupa-csapat legnagyobb sikerének, az ausztrálok 1995-ös 3-2-es legyőzésének is.

Az edzői munka sem ismeretlen a számára, 2003 és 2005 között Mandula Petra trénere volt, s közben, 2004-ben az athéni olimpiára utazó teniszválogatott vezetőedzőjeként is tevékenykedett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.