Élet-Stílus

Harmadik helyet ért a norvégok elleni győzelem

admin
admin

2010. 12. 18. 17:50

A magyar válogatott a harmadik helyen végzett a jesenicei jégkorongtornán, miután szombaton 2-1-re legyőzte a norvég csapatot.

Az alapembereit nélkülöző magyar válogatott csütörtökön a szlovénoktól 2-0-ra, pénteken pedig az osztrákoktól 3-2-re kapott ki. Egy újabb vereséggel utolsó lett volna a csapat, ám egy esetleges háromgólos siker a második helyet jelentette volna. Most az első két meccsen remeklő Hetényi pihenőt kapott, és Bálizs kezdett a kapuban, ő második alkalommal szerepelt a válogatottban.

Az első tíz percben a magyarok három emberhátrányt is kivédekeztek, majd maradt erő a támadásokra is, ám gól nem esett. A második harmadban is kiegyenlített játék folyt a jégen, és a szünet előtt 7 másodperccel Galanisz egy higgadt csel után megszerezte a vezetést. A záró játékrészben kapust cseréltek a magyarok, Rajna jött be, és ő is jól teljesített. A támadások is jól pörögtek, és a 49. percben Azari pontos passzát Kovács vágta be. A hajrában Pozsgait kiállították, és Roymark szépített.

Jesenicei hokitorna, 3. forduló:
Magyarország-Norvégia 2-1 (0-0, 1-0, 1-1)
Gól: Galanisz (40.), Kovács (49.), ill. Roymark (60.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.