Élet-Stílus

A svédek a Mátéfi-csapattal is kibabráltak

Azzal, hogy a svédek megverték a norvégokat, már bravúr kell a magyar csapattól az elődöntőbe jutáshoz a női kézilabda Európa-bajnokságon.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese – leszámítva a norvégoktól elszenvedett, történelmi, 21 gólos vereséget – eddig remekül helytállt a kontinenstornán, és vasárnap kora este még úgy tűnt, hogy felülmúlva a várakozásokat, akár a négy közé juthat.

Csakhogy a svédek parádés védekezéssel legyőzték a társházigazda, címvédő Norvégiát, így továbbra is hibátlanok.

A magyaroknak az elődöntőhöz kedden a hollandokat, szerdán pedig a svédeket kellene verniük, és lehet, hogy még ez is kevés lesz majd a négybe kerüléshez…

A svédeknek ugyanis pontot kellene veszíteniük kedden a franciák ellen, vagy a norvégok újabb botlásában lehet reménykedni. Kedvezőtlen, hogy ha a magyar-norvég-svéd hármas azonos ponttal zár, akkor a magyarok 34-13-as vereségét is figyelembe veszik, és ezzel gyakorlatilag lehetetlen jól kijönni a holtversenyből.

Ha nem borul már a papírforma, akkor az 5. hely megszerzése a realitás, ám ehhez is le kell győzni a hollandokat. Erre persze minden esély megvan. Mivel a másik csoportban csak a társrendező dánok hibátlanok, így képtelenség megjósolni, ki lehet onnan ellenfél.

A II. csoport jelenlegi állása:

1. Svédország 6 pont
2. Norvégia 4 (86-59)
3. Magyarország 4 (60-77)
4. Hollandia 2 (64-61)
5. Franciaország 2 (63-75)
6. Ukrajna 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik