Élet-Stílus

Kézi-Eb: elérhető közelségben az elődöntő

Az eddig lejátszott két mérkőzés után a magyar női kézilabda-válogatottnak az elődöntőbe jutásra is van esélye a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány alakulata előbb könnyedén verte 28-19-re a szlovénokat, majd – szerdán végig vezetve – 21-18-ra a világbajnoki ezüstérmes franciákat. A lillehammeri kvartett negyedik csapatával, az olimpiai bajnok, az utóbbi három Eb-n diadalmaskodó, és nem utolsó sorban a hazai közönség támogatását élvező norvéggal pénteken 20:15-kor következik a csoport első helyéről döntő ütközet.

Az már biztos, hogy a magyarok a maximális négy pontból minimum kettőt magukkal visznek a vasárnap kezdődő 12-es középdöntőbe. Hogy lesz-e 3 vagy 4 továbbvitt pontjuk, az majd a szintén magabiztosan menetelő norvégok ellen dől el.

A védekezéssel eddig nincs baj, a védőfal jól zár, ha pedig akad rajta rés, Pálinger Katalin állja útját a rohamoknak. Azon kapusok között, akik eddig két meccsen védtek, ő áll a legjobban 48 százalékos hatékonysággal. A második klubtársa, a győri norvég Katrine Lunde Haraldsen 44-gyel, így kettejük párharca is lesz a pénteki találkozó.

Ha nem sikerülne nyerni a következő fordulóban – a papírforma ez -, akkor sincs baj, mert a másik ágról olyan alakulatok érkeznek, amelyek legyőzhetőek, messze nem olyan félelmetesek, mint a norvégok. A larviki C jelű csoportból minden bizonnyal a svéd, a német és a holland együttes jut tovább, velük játszhat majd a Mátéfi-csapat. Könnyen előfordulhat, hogy a svédek elleni meccsen dől el, sikerül-e a középdöntős csoportban elcsípni a második helyet, ami elődöntőt ér.

Azok között, akik már két meccsen túl vannak, a holland Maura Visser vezeti a góllövőlistát 16 találattal, Bulath Anita, a norvég Linn Kristin Riegelhuth, valamint a holland Laura van der Heijden 11-11 góllal a második. A lövésblokkolásban Tomori Zsuzsanna a harmadik, a labda ellopásokban Vérten Orsolya vezet Szamoránsky Piroska, a norvég Marit Malm Frafjord és a svéd Isabelle Gulldén előtt.

A magyarok ágán a csoportállások
D csoport (Lillehammer):
Az állás: 1. Norvégia 4 pont (65-38), 2. Magyarország 4 (49-37), 3. Franciaország 0 (40-54), 4. Szlovénia 0 (35-60)
C csoport (Larvik):
Az állás: 1. Svédország 4, 2. Hollandia 2 (52-43), 3. Németország 2 (55-54), 4. Ukrajna 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik