Élet-Stílus

Nyert a Vasas a Kotor ellen

A Vasas egy góllal legyőzte szerdán a montenegrói Primorac Kotort a férfi vízilabda Euroliga főtáblájának második csoportkörében, a Komjádi uszodában.

Egyformán eltékozolt lehetőségek után a Vasas amerikai légiósa, Jeff Powers szerzett vezetést, aztán hosszú gólcsendet követően egy másik “idegen” segített az angyalföldieken: a horvát Miho Boskovic ejtette át – a szó mindkét értelmében – a vetélytárs kapusát (2-0).

A Primorac a második negyedet is távoli löketekkel indította, de továbbra sem sok sikerrel, Kovács Róbert lövése viszont utat talált a hálóba (3-0).

A játékrész vége felé azonban fordult a kocka: az addig mindent védő Nagy Viktornak három alkalommal is maga mögé kellett nyúlnia, elherdálta előnyét a magyar bajnok (3-3).

A kellemetlenségek folytatódtak a harmadik nyolc percben: a Vasas eladta a labdát, az egykori vasasos olimpiai bajnok center, Steinmetz Ádám élt is az alkalommal, megúszás végén helyezett a kapuba, ezzel átvette a vezetést a vendégalakulat (3-4). Vörös Viktor, akit árván felejtettek a középcsatár posztján, egyenlített, Kovács második pompás bombájával pedig “hazatért” a vezetés, igaz, röpke időre, mert a duplázó Steinmetz húzásával újfent “iksz” lett az állás (5-5).

A záró játékrész első fele rontások kölcsönös sorozatát hozta, mígnem az ifjú Fülöp Bence bámulatos csavarral juttatta célba a labdát, Boskovic pedig ragyogóan pattintott, máris 7-5 lett “ide”. Csakhogy szépítettek a montenegróiak (7-6), ám végül ha nagy nehézségek árán is, de a Vasas megőrizte minimális előnyét, és megnyerte a meccset.

Férfi vízilabda Euroliga
A csoport, 2. forduló:
TEVA-Vasas – Primorac Kotor (montenegrói) 7-6
(2-0, 1-3, 2-2, 2-1)
A magyar csapat góldobói: Kovács R., Boskovic 2-2, Powers, Vörös, Fülöp 1-1
A csoport másik meccsén:
Jadran Herceg Novi (montenegrói) – Szeged-Beton VE 13-10
Az A csoport állása: 1. TEVA-Vasas 4 pont, 2. Primorac Kotor 3 (18-14), 3. Jadran Herceg Novi 3 (20-22), 4. Szeged-Beton VE 1 (19-22)
A főtábla kvartettjeiből a körmérkőzések zárultával a csoportelsők és –másodikak folytathatják az Euroliga negyeddöntőjében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik