Élet-Stílus

Győri panasz az európai szövetségnek

A Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele, az orosz Dinamo Volgográd és a norvég Larvik panaszt tett az Európai Kézilabda Szövetségnél (EHF), amely a kvartett negyedik tagjának, a német HC Leipzignek a kérésére megváltoztatta a női Bajnokok Ligája menetrendjét.

A lipcsei csarnok jövő március első hétvégéjén egy atlétikai viadalnak is otthont ad, ezért a csapat arra kérte az EHF-et, hogy több hazai meccsén fordított legyen a pályaválasztói jog. Csakhogy így a kiemelések alapján a legjobb mutatóval továbbjutó Győr nem két hazai meccsel zárja a februári-márciusi középdöntőt, hanem a leggyengébb továbbjutó Leipzignek adatik meg ez a fajta előny.

“Természetes elvárásunk, hogy a sorsolásnál elfoglalt helyünk szerint szeretnénk a mérkőzéseinket lejátszani. A Lipcse úgy mesterkedett, hogy ő játszhassa odahaza az utolsó két meccsét, annak ellenére, hogy a csoportba négyes sorszámmal került be. Nem hiába dolgoztunk azért, hogy csoportelsőként egyes vagy kettes sorszámból az elsőt kapjuk, és mi zárhassuk a középdöntőkört két otthoni csatával – mondta a handball.hu szaklapnak Vanyus Attila, a győriek klubelnöke, hozzátéve: mielőbbi választ vár az EHF-től.

Az eredeti kiírás szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgográdban kezdene, majd fogadná a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogatna. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnének pályára Pálingerék, aztán vendégül látnák a Dinamót, végül – március 19-én vagy 20-án – a Larvikot.

Az új verzió szerint az első három kör változatlan, de a negyedik fordulóban nem Lipcsében lépne fel a magyar bajnok, hanem fogadná a Volgográdot, majd utazna a HC Leipzighez, és végül vendégül látná a Larvikot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik