Élet-Stílus

F1: csendesebb, eredményesebb Vettel jön?

admin
admin

2010. 11. 30. 18:35

A négyszeres világbajnok Alain Prost szerint első címe megszerzése után Sebastian Vettel még erősebb és magabiztosabb versenyző lehet. A Professzor Michael Schumacher visszatérését sem ítéli el.

A múlt hétvégi Race of Champions gálán Sebastian Vettel és Michael Schumacher sorozatban negyedik ízben nyerte meg a nemzetek kupáját. Idén a négyszeres világbajnok Alain Prost is indult a bajnokok tornáján, ahol természetesen nem kerülhette el, hogy megkérdezzék a két német F1-esről.

A cím megnyerése ellenére Vettel idén is nem egyszer hibázott, de a Professzorként emlegetett francia úgy gondolja, hogy levonva az ide tanulságokat, a fiatal német 2011-ben még jobb versenyző lesz, akár az ő eredményeit is túlszárnyalhatja majd.

“Igen, szerintem képes lesz erre. Mindig is kivételes volt, és most, hogy megszerezte a címet, másképp viszonyul majd a dolgokhoz, időnként csendesebb lesz. A versenyeken néha több pontot szerez majd. Szerintem még erősebb lesz” – mondta a francia.

Sebastian Vettel és Michael Schumacher (MTI/EPA)

Sebastian Vettel és Michael Schumacher (MTI/EPA)

Másokkal ellentétben Prost nem akart pálcát törni az idény előtt még a nyolcadik címről beszélő Schumacher nem éppen fényes visszatérése felett:
“Én nem vártam ennél jobbat, mert tudom, hogy milyen nehéz három év után visszatérni” – mondta a francia, aki már háromszoros bajnokkén hagyta ki az 1992-es idényt, hogy aztán 1993-ban megszerezze negyedik címét is.

“Már az is nagyon jó, amit eddig elért. A bajnok cím megszerzése lehetetlen cél volt, hiszen a csapat, az autó sem volt ugyanolyan szinten, mint a Red Bull, a Ferrari vagy a McLaren. Nagyon-nagyon nehéz feladat ez, de ez is az élet része, néha a lehetetlen kihívásokat is vállalni kell. Azt kívánom, bárcsak sikerült volna neki, de talán túl magasra tette a lécet” – szögezte le Prost.

vettelé az 1-es rajtszám

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kedden közzétette a 2011-es Forma-1-es világbajnokság rajtlistáját az eddig ismertté vált nevekkel: az 1-es számot az idei vb győztese, a német Sebastian Vettel (Red Bull) kapta.

Csapattársáé, az ausztrál Mark Webberé a kettes, míg az idei világbajnokságon második helyezett spanyol Alonso (Ferrari) az ötös rajtszámot viselheti. A Renault-nál még nem dőlt el, hogy ki lesz a lengyel Robert Kubica társa és ugyanígy nem tudni, hogy a korelnök brazil Rubens Barrichello mellett ki ül majd a volán mögé a Williamsnél. Több istálló – Force India, Toro Rosso, Virgin, Hispania – még nem jelölt pilótát 2011-re.

A 2011-es rajtszámok és a pilótalista
Red Bull (osztrák):
1. Sebastian Vettel (német)
2. Mark Webber (ausztrál)
McLaren (brit):
3. Jenson Button (brit)
4. Lewis Hamilton (brit)
Ferrari (olasz):
5. Fernando Alonso (spanyol)
6. Felipe Massa (brazil)
Mercedes (német):
7. Michael Schumacher (német)
8. Nico Rosberg (német)
Renault (francia):
9. Robert Kubica (lengyel)
10. ?
Williams (brit):
11. Rubens Barrichello (brazil)
12. ?
Force India (indiai):
14. ?
15. ?
Sauber (cseh):
16. Kamui Kobajasi (japán)
17. Sergio Perez Mendoza (mexikói)
Toro Rosso (olasz):
18. ?
19. ?
Lotus (malajziai):
20. Jarno Trulli (olasz)
21. Heikki Kovalainen (finn)
Hispania (spanyol):
22. ?
23. ?
Virgin (brit):
24. ?
25. ?

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.